Külföld

Kína az oroszokkal hadgyakorlatozik

admin
admin

2007. 08. 11. 09:10

A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) Békés Misszió 2007 fedőnevű terroristaellenes hadgyakorlata szombaton, közép-európai idő szerint hajnali 5 órakor megkezdődött a szervezet hat tagállamából érkezett több mint 6000 katona és 80 repülőgép részvételével az oroszországi Ural hegységben, a cserbakuli gyakorlóterületen.

A hat tagállam – Oroszország, Kína, Tádzsikisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán – katonai vezetői péntekig a kínai Urumcsiban tanácskoztak. A megbeszéléseken Jurij Balujevszkij orosz vezérkari főnök újfent felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet keretében folyó gazdasági együttműködés nem lehet sikeres, ha nem szilárdítják meg a térségben a biztonságot.

Oroszország nem első ízben tesz kísérletet, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet katonai vonalát erősítse: az erre vonatkozó koncepciót már idén áprilisban, az SCO védelmi minisztereinek találkozóján átadta a többi tagállamnak, de válasz egyelőre sehonnan nem érkezett. Később Moszkva javasolta, hogy tegyenek egyenlőségjelet az SCO és a FÁK kollektív biztonsági szerződése közé, ezt azonban a kínai fél határozottan elutasította.
Az orosz fél hangsúlyozza ugyan, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet elsősorban gazdasági és humanitárius célokra jött létre, de hozzáteszi, hogy a kihívások dinamikusan változnak, s ehhez alkalmazkodni kell. Moszkvai lapértesülések szerint ezúttal Moszkva részletezte is azokat a fenyegetéseket, amelyekkel közösen kell szembenézni, s ebből kiindulva minősítette elkerülhetetlennek a katonai-stratégiai szövetség megalapozását.

Megfigyelők felhívják rá a figyelmet, hogy a hat tagállam a Föld lakosságának felét, két hatalmas nukleáris arzenált, és több mint 4 millió – vagyis a NATO haderejének létszámát meghaladó számú – katonát egyesít magában.

A moszkvai Nyezaviszimaja Gazeta a “Sanghaji szerződés a Varsói helyett” című cikkében Balujevszkij vezérkari főnökhöz közel álló tábornokokat idézett, akik szerint “ellensúlyt kell szembeállítani az Egyesült Államok és a NATO elsőbbségre törekvésével szemben, és Oroszországnak kétségtelenül szövetségesekre van szüksége, különösen egy olyan bonyolult térségben, mint Ázsia”, s ebben az értelemben Moszkva törekvéseit a kiéleződőben lévő nemzetközi helyzetre adott teljesen normális válasznak kell tekinteni. A lap által idézett elemzők ugyancsak azt hangsúlyozták, hogy fenn kell tartani valamiféle erőegyensúlyt, s hogy az SCO gazdaságilag gyorsan fejlődő tagállamai is hallatni akarják szavukat a globális kérdések megoldásában. Más megfigyelők viszont az orosz kezdeményezésre adandó válasz hiányát azzal magyarázzák, hogy az ilyen kérdések eldöntése általában hosszú időt vesz igénybe, és egyáltalán nem zárják ki, hogy a Sanghaji Együttműködési Szerződés fényes katonai jövő előtt áll.

A mostani gyakorlaton, amelynek egy része a kínai Hszincsiang-ujgur Autonóm Területen kerül megrendezésre, kínai részről 1700 fős csapatkontingens és 46 repülőgép, orosz részről 2000 fő és 36 repülőgép – ezen belül több katonai szállító és más típusú helikopter – vesz részt. A négy további tagállam légi szállítású alegységeket és tiszteket mozgat.

A szervezetben egyébként megfigyelői státusszal bír India, Pakisztán, Irán és Mongólia, és összekötő csoport keretében együttműködik vele Afganisztán.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.