Nagyvilág

Pravda: Horthy kalapot emelne Slota előtt

Jan Slota magyarellenes indulatait tette nevetségessé a pozsonyi Pravdában egy történész: Slota habzó szájjal szidalmazza Benest, magyarellenes dekrétumait azonban védelmezi. Nála jobban csak Horthy Miklós gyűlölhette Benest – fogalmaz Katarína Zavacká.

A történész a szélsőségesen magyarellenes politikus korábbi bejelentésére reagált a baloldali színezetű szlovák lapnak. Slota tudatta: pártja olyan törvényt terjeszt a parlament elé, amelynek nyomán Szlovákiában börtönben végeznék mindazok, akik vennék maguknak a bátorságot, s megkérdőjeleznék a trianoni szerződést és a Benes-dekrétumokat.

„Vajon milyen bíróságok tárgyalnák az ilyen eseteket: rendes, vagy netán rendkívüli törvényszékek lennének?” – tette fel a kérdést a történész, aki szerint az egykori Csehszlovákiában, majd 1940-ben, a fasiszta szlovák államban valóban volt ilyen jellegű törvény, s az a halálbüntetés intézményét is alkalmazta.

Zavacká szerint Benes politikájának megítélésében Slota igencsak „ellentmondásos magatartást tanúsít”. Hol habzó szájjal szidja, hol meg védelmezi, mint ez esetben is. Magyarellenességét Slota most azzal a Benessel támasztja alá, akit a szlovák érdekek védelmezőjének szerepében fellépve olyannyira gyűlöl, hogy még Horthy is kalapot emelne előtte.

Minden ilyen törvény az egyén és az állam egyenrangúságát tagadó elvekből indul ki. Azon túlmenően, hogy az ilyen jogszabály eleve képtelenség lenne, egyszersmind azt is megjelenítené, hogy valamely politikai erő az állampolitika totalitására törekszik – fejtette ki Zavacká.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik