Nagyvilág

A NATO változtat afganisztáni taktikáján

A polgári áldozatok számának növekedése miatt a NATO egyre inkább arra kényszerül, hogy változtasson afganisztáni taktikáján – közölték német biztonsági szakértők kedden. Légitámadások helyett szárazföldi offenzívákat hajtanak majd végre.

Az idézett források szerint a szövetséget mind erősebben aggasztja a polgári áldozatok növekvő száma, s ezzel összefüggésben a tálib ellenállóknak az az új „taktikája”, amelynek jegyében a bukott rezsim fegyveres ellenállói szándékosan keverednek a lakossággal.

Mindez arra kényszerítheti a NATO vezette nemzetközi biztonsági erőket, hogy a jövőben szinte teljesen lemondjanak a légitámadásokról, vagy legalábbis az eddig bevetetteknél jóval kisebb bombákat alkalmazzanak. Az elmúlt hetek eseményei nyomán ugyanakkor erőteljesen csökkent a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) tekintélye a közép-keleti országban, s mindezzel párhuzamosan több országban is felerősödött a vita a NATO-szerepvállalásról – közölték a források.


Kisebb bombák

A szakértők idézték ezzel összefüggésben Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárt, aki legutóbbi nyilatkozatában hangoztatta, hogy a szövetség a jövőben többet kíván tenni a polgári áldozatok elkerüléséért. Az illetékes ISAF-vezetőket azonban teljes mértékben megosztja az a kérdés, hogy mindezt hogyan érjék el. Egyre erőteljesebben kristályosodik ki az a koncepció, amelynek értelmében a jövőben kevesebb lenne a légitámadás, ezzel szemben több a szárazföldi katonai akció. Ez utóbbiak légi támogatására ugyanakkor kisebb erejű és kisebb hatósugarú bombákat vetnének be.

Mindez – mint az idézett források rámutattak – jól mutatja a NATO afganisztáni dilemmáját. A szövetség a közelmúltban hirdetett átfogó offenzívát a tálibok ellen, s emellett ki kíván tartani, ugyanakkor az áldozatok növekvő száma miatt taktikaváltásra van szüksége.


Sok a tálib túszejtő

Az elmúlt időszak történései, köztük a sokasodó túszejtő akciók ugyanakkor számos országban – így Németországban is – növelték a kételyeket az afganisztáni bevetéssel kapcsolatban. A német kormánykoalíciót egyre inkább megosztja a jelek szerint a Bundeswehr-kontingens további állomásoztatásának kérdése, amelyről a hivatalos politikai naptár szerint október legelején várható parlamenti döntés.

Míg a konzervatívok egyértelműen a mandátum további, egyéves meghosszabbítása mellett vannak, a szociáldemokraták körében még a párt vezetői között is folyik a vita, amely az Afganisztánban segédkező német mérnökök közelmúltban történt foglyul ejtése után még élesebbé vált. A két német mérnök egyikét azóta a tálibok – vagy hozzájuk közel álló csoportok – meggyilkolták, míg a másikról csak annyit lehet tudni, hogy még életben van. A média egyre erőteljesebb kizárásával szinte állandóan ülésezik a külügyminisztériumi válságstáb, de Berlinben ennek ellenére napok óta teljes a bizonytalanság, illetve a tanácstalanság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik