Nagyvilág

Kikapott, de nem távozik a japán kormánypárt

Története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el Japánban a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) a vasárnapi szenátusi választásokon, de Abe Sindzo kormányfő közölte, a helyén marad.

A vártnál is nagyobb vereséget szenvedett Japánban a kormányzó Liberális Demokrata Párt. A nem hivatalos végeredmény szerint az LDP mindössze 37 mandátumot gyűjtött be a megszerezhető 121-ből a vasárnapi voksoláson, ahol a szavazók a szenátus 242 mandátumának a feléről döntöttek. Az ellenzéki Japán Demokrata Párt (DPJ) 60 helyet szerzett. A buddhista Új Komeito pártnak – az LDP koalíciós partnerének – kilenc mandátum jutott. Nem sikerült mandátumot szereznie Alberto Fujimorinak, Peru japán származású volt elnökének, aki chilei házi őrizetéből folytatott kampányt egy kicsiny ellenzéki párt támogatásával.

Politikai bénultság?


A nem hivatalos eredmények szerint az LDP-szenátorok száma 83-ra apad az eddigi 110-ről. A DPJ-nek eddig 81 képviselője volt a felsőházban, mostantól azonban övé a legerősebb frakció 109 szenátorral.

A kudarc ellenére a Sindzo-kormány a helyén maradhat, mert a kormánypártok továbbra is kézben tartják a törvényhozás alsóházát, ahol együtt a mandátumok több mint kétharmadával rendelkeznek. Politikai bénultsággal fenyeget azonban, hogy az ellenzéki többségű felsőházban nehéz lesz elfogadtatni a törvényjavaslatokat. E fenyegetés pedig lejtőre küldheti a tokiói tőzsdét, a kötvényhozamok emelkedését vonhatja maga után, és tovább erősítheti a további jegybanki alapkamat-emelés időzítésével kapcsolatos kételyeket.

Vállalja a felelősséget, de marad

Abe Sindzo a választások éjszakáján felelősséget vállalt a súlyos vereségért, de közölte: hivatalban kíván maradni. A Kyodo japán hírügynökség értesülése szerint a miniszterelnök – előreláthatólag augusztus végéig – átalakítja kormányát.

Ez volt az első megmérettetés a tíz hónapja hivatalba lépett kabinet számára. Az eltelt időben a szigetország közvéleményét sokkhatásként érte az állami nyugdíjrendszer csődje, amely különösen érzékenyen érinti a gyorsan elöregedő japán társadalmat. Ezenkívül Abe kormányának több tagja keveredett korrupciós és egyéb botrányokba az elmúlt hónapokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik