Nagyvilág

Brown: át kell adni az irányítást az irakiaknak

A brit miniszterelnök George Bushsal tartott első találkozója után hangsúlyozta, hogy Irakban folyamatosan át kell adni az irányítást a helyi hatóságoknak. Gordon Brown és az amerikai elnök egyetértett abban, hogy fokozni kell a nyomást a darfúri humanitárius katasztrófa ügyében.

A Camp David-i elnöki nyaralóban George Bushsal folytatott tárgyalásait követően Brown újságírók előtt azt mondta: egyetért az amerikai elnökkel abban, hogy Irakban “vannak olyan feladatok, amelyektől meg kell válni, és olyan felelősségek, amelyeknek meg kell felelni”. “Célunk, akár csak az Egyesült Államoké az, hogy lépésről lépésre átadjuk az ellenőrzést az iraki hatóságoknak” – fogalmazott.

Hozzátette: döntéseket kizárólag “a helyszínen tevékenykedő katonai parancsnokok tanácsa alapján” hoznak. Ezzel Brown az amerikai szóhasználathoz igazodott. Vendéglátója mindezt úgy nyugtázta, hogy Gordon Brown “érti a téteket”, amelyek kockán forognak Irakban.


Brown: át kell adni az irányítást az irakiaknak 1

Az amerikai elnök nyaralójában tárgyaltak (MTI/AP)



London elkötelezettsége az iraki háború folytatása mellett kulcsfontosságú az amerikai kormányzat számára. Nagy-Britannia öt és fél ezer katonája szolgál jelenleg Irakban, bár szerepük egyre inkább áthelyeződik a harci bevetésekről az iraki erők támogatására.

Közös sajtóértekezletükön Bush nem adott közvetlen választ arra a kérdésre, hogy tervei szerint továbbadja-e a háborút a 2009 januárjában hivatalba lépő következő amerikai elnöknek. Megjegyezte azonban, hogy “ez sok időbe telik még Irakban, ahogy az ideológiai harc is soká tart még”.


Érdekes javaslatot hozott Brown

A brit kormányfő kijelentette, George Bushsal egyetértettek abban, hogy fokozzák a nyomást a szudáni Dárfúr tartományban zajló erőszak megfékezése érdekében. “Dárfúr ma a legsúlyosabb humanitárius katasztrófa a világban” – hangsúlyozta. “Megállapodtunk, hogy meggyorsítjuk az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó misszióját támogató ENSZ-határozat elfogadását (…) támogatjuk a mielőbbi béketárgyalásokat” – mondta, említést téve a dárfúri konfliktus 200 ezer halottjáról, kétmillió menekültjéről, és a térség nemzetközi segélyekre szoruló négymillió éhezőjéről.

George Bush kijelentette, az Egyesült államok és Nagy-Britannia derülátó azzal kapcsolatban, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjainak sikerül végre megállapodással lezárniuk a világkereskedelmi tárgyalások régóta zajló dohai fordulóját.

A brit miniszterelnök érti, hogy “ha valóban érdekeltek vagyunk a szegénység felszámolásában, fontos számunkra, hogy sikerre vigyük a dohai fordulót” – mondta Bush a sajtóértekezleten, hozzátéve, hogy Gordon Brown “hozott magával néhány érdekes javaslatot a továbbiakra vonatkozóan”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik