Nagyvilág

Öt áldozatot követelt a japán földrengés

Öt halottja és több mint 450 sebesültje volt a Japánt hétfőn sújtó két erős földrengésnek. A természeti csapásnak nem voltak magyar áldozatai – tájékoztatott a tokiói magyar külképviselet.

Az első, a Richter-skála szerint 6,8-as fokozatú földrengés epicentruma Niigata kormányzóság partjai előtt, tíz kilométerrel a tengerfenék alatt, Tokiótól 250 kilométerre északnyugatra volt. A part mentén kisebb szökőár is végigsöpört. A földmozgást Honsu szigetén is lehetett érezni, és megremegtette Tokió felhőkarcolóit is. Az első földlökést számos utórengés követte, amelyek között a legsúlyosabb a néhány órával később ugyanebben a térségben egy 5,8-as fokozatú volt.


Leállították az atomerőművet

Négy nő és egy férfi halt meg a földmozgásokban, a hatóságok szerint valamennyien 70-es és 80-as éveikben járó idős emberek voltak. Niigata és Nagano kormányzóságokban mintegy 300, többnyire hagyományos, fából készült falakból álló épület teljesen elpusztult, 18 pedig súlyosan megrongálódott – közölte a japán katasztrófavédelmi hivatal.

Tűz ütött ki Kasivazaki város Kariva nevű atomerőművének transzformátorházában, de sugárzó anyag nem szivárgott ki az erőműből. Biztonsági okokból azonban leállították a világ legnagyobb nukleáris létesítményét. A városban 2000 embert telepítettek ki, 35 ezer háztartásban leállították a víz- és gázszolgáltatást, miután gázszivárgást észleltek. A földrengés zónájában 24 lakás maradt áram nélkül.


Nincs magyar sérült

A földrengésnek nincsenek magyar áldozatai, sem sérültjei, semmi ilyen értelmű hivatalos információt nem kapott a külképviselet – közölte Veres Tamás, a tokiói magyar nagykövetség ügyeletese. A földmozgást valóban lehetett érezni a fővárosban is, ott a Richter-skála szerint már csupán 3-as erősségű volt, ez azonban „megszokott jelenségnek” számít Tokióban – mondta.

Niigata kormányzóságban 2004 októberében volt hasonló erősségű földrengés. Akkor a természeti katasztrófában 65 ember halt meg, és több mint 3000 volt a sebesültek száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik