Nagyvilág

Róka néven egyesül a két radikális lengyel kormánypárt

Egyesül a Lengyelországban kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt két koalíciós partnere, az Önvédelem (Samoobrona)baloldali populista agrárpárt és a szélsőjobboldali Lengyel Családok Ligája (LPR). A két párt egyszersmind elállt a koalícióból való kilépés gondolatától.

Az egyesüléssel létrejövő új formáció a Liga és Önvédelem nevet kapta, az elnevezés rövidítése – LiS – lengyelül annyit tesz: róka. Az új párt “erős lesz, mint az oroszlán és ravasz mint a róka” – mondta Roman Giertych, az LPR elnöke az egyesülés bejelentésekor.



Róka néven egyesül a két radikális lengyel kormánypárt 1

A pártszövetség szimbóluma a róka lett (MTI/EPA)



A sajtótájékoztatón a két pártvezér, Giertych és Andrzej Lepper előtt egy kitömött róka állt. A két pártvezér elmondása szerint a LiS programjának két pillérre az európai integráció elmélyítésének ellenzése és bőkezűbb szociális juttatások követelése lesz. Giertych kijelentette: a LiS az új – egyszerűsített – uniós szerződés elfogadása ellen fog fellépni.

Lengyelországban a múlt héten belpolitikai válság alakult ki, miután korrupció gyanúja miatt menesztették a kormányból Andrzej Leppert, az Önvédelem vezérét. A PiS világossá tette: készen áll a két év múlva esedékes választások előrehozatalára, amennyiben a kormány elveszítené parlamenti többségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik