Nagyvilág

Peresz az új izraeli államfő

Simon Peresz, Izrael új elnöke vasárnap a kneszetben, az izraeli parlamentben tartott beiktatási ünnepségen letette az esküt a bibliára.

“Esküszöm, hogy hű leszek Izrael Államhoz és törvényeihez, s lelkiismeretesen ellátom feladataimat” – jelentette ki Peresz a szokásos formula szerint.

Kacavot váltja

A veterán, 83 éves, Nobel-békedíjas politikust, aki Izrael kilencedik elnöke lett, hétéves, meg nem újítható időszakra, június 13-án választották meg államfőnek. Elődjét, Móse Kacavot, akinek hétéves mandátuma most júliusban járt volna le, még januárban ideiglenesen felfüggesztették hivatalából egy ellene nemi erőszak és zaklatás gyanújával indított vizsgálat nyomán. Az ügyvezető államfő azóta Dalia Icik kneszetelnök volt.

Persesz Szymon Persky néven 1923. augusztus 15-én született a kelet-lengyelországi (ma Fehéroroszországhoz tartozó) Wotozynban (Wiszniawa). Családjával 1934-ben vándorolt ki Palesztinába. Tehetségét Izrael alapító atyja, David Ben Gurion fedezte fel, aki az Egyesült Államokba küldte tanulni (szociológiai és közigazgatási tanulmányokat folytatott). Ben Gurion már Izrael függetlenségének 1948-as elnyerése előtt bevonta a hadsereg munkájába, tagja lett a Mapai-nak, a Munkapárt elődjének, s a központi apparátusba is bekerült. Az 1948-as államalapítás után a védelmi minisztériumban töltött be tisztségeket, és szerepet játszott a korszerűen felszerelt izraeli hadsereg kiépítésében.

1959-ben a kneszet, a parlament tagja lett, 1959 és 1965 között a védelmi tárcát is irányító Ben Gurion helyettese volt, tisztségét párton belüli viták miatt adta fel. 1965-ben Ben Gurionnal együtt kizárták a Mapai-ból, Peresz az újonnan létrehozott Rafi párt főtitkára lett. Az Izraeli Munkapárt a két párt egyesülésével 1968-ban jött létre.

Kormányfő is volt már

Peresz Golda Meir (1969-74) és Jichak Rabin (1974-77) kormányában több tárcát irányított, s 1977 április-májusában ügyvezető miniszterelnök lett. A Munkapárt választási veresége után ő vette át Rabintól az ellenzékbe szorult párt vezetését, elnöki tisztét 1992-ig tartotta meg. Az 1984-es választások nyomán alakult koalíciós kormányban 1986-ig kormányfő, belügyminiszter és a vallási ügyek minisztere, majd Jichak Samir kormányában 1986 és 1990 között első miniszterelnök-helyettes, 1988-ig külügyminiszter, 1988-90-ben pénzügyminiszter volt.

1992-1995 között ismét ő volt a külügyminiszter Rabin kormányában, s ebbéli minőségében komoly szerepet játszott a közel-keleti békefolyamat elindításában, a Jordániával kötött megállapodások kidolgozásában, a Szíriával folytatandó béketárgyalások előkészítésében. A közel-keleti békefolyamat érdekében kifejtett tevékenységéért 1994-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki Jichák Rabin miniszterelnökkel és a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetőjével, Jasszer Arafattal együtt.

A mérsékelt izraeliek szószólója

Rabin meggyilkolása után, 1995. november 22-én ismét kormányfő és pártelnök lett, s ellátta a védelmi miniszteri tárcát. Pártja azonban az 1996-os választásokon vereséget szenvedett, Peresz 1997-ben megvált pártelnöki tisztétől is. 1999 júliusától Ehud Barak miniszterelnök kormányában regionális fejlesztési miniszter, majd Ariel Saron kabinetjében 2001 márciusától másfél évig külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt.

2002 novemberében a Munkapárt többi tagjával kilépett a kabinetből. 2003. június 19-én az Izraeli Munkapárt ismét őt választotta elnökévé, ezt a funkciót 2005 novemberéig töltötte be, amikor kilépett a pártból és Saront támogatva az előrehozott választásokon belépett az általa alapított Kadima pártba. 2005-ben januártól november végéig ismét miniszterelnök-helyettes volt. 2006 májusában újra bekerült a kormányba, Galilea és a Negev-sivatag ügyeinek tárcáját vitte, és ismét miniszterelnök-helyettes lett.

A 2007. júniusi elnökválasztáson Peresz a Kadima párt jelöltjeként győzött a kneszetbeli szavazás második fordulójában.

A politikusnak – aki immár Izrael nagy öregjének számít – két fia és egy lánya van, továbbá hat unokája. A mérsékelt izraeliek szószólója, a palesztinokkal való megbékélés híve, a Nobel-békedíj mellett az UNESCO és a Franklin D. Roosevelt békedíj birtokosa is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik