Nagyvilág

Megszavazták az iraki csapatkivonást

A Fehér Ház által kilátásba helyezett vétót figyelmen kívül hagyva az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében áprilisig ki kell vonni az amerikai csapatokat Irakból.

A demokrata többségű képviselőház 223-201 arányban fogadta el a törvényjavaslatot. A törvénytervezetet négy republikánus is támogatta, tíz demokrata párti képviselő pedig ellene szavazott.

A törvénytervezet szerint a jogszabály hatályba lépésétől számított 120 napon belül meg kell kezdeni és áprilisig be kell fejezni az Irakban állomásozó mintegy 160 ezer amerikai katona kivonását.

A szenátusban is vita folyik az amerikai csapatok távozásáról szóló jogszabálytervezetről. Ez utóbbi szerint 2008 áprilisáig kellene befejezni a katonák kivonását Irakból. A képviselőház idén most harmadszor szavazott meg törvényt Irak elhagyásáról. Az előző két törvény a szenátusi szavazáson, illetve George Bush elnök vétója miatt hiúsult meg.

George Bush csütörtöki sajtótájékoztatóján kilátásba helyezte, hogy ismét megvétóz minden olyan törvénytervezetet, amely az amerikai katonák Irakból való sürgős hazahívását követelné. Az elnök azután beszélt erről, hogy a Fehér Ház a kongresszusnak szánt jelentésben elismerte: a közép-keleti országban elért haladás „elégtelen”.


A szavazásra azt követően került sor, hogy az Irakról szóló jelentés megállapította: az amerikai kongresszus által az iraki kormány elé állított 18 célkitűzésből csak 8-ban tapasztaltak „kielégítő” előrelépést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik