Nagyvilág

Ellencsapást ígért a pakisztáni elnök

Pervez Musarraf pakisztáni elnök csütörtökön fogadkozott, hogy leszámol hazájában a szélsőségekkel, és fellép az őket kinevelő – a minap ostrommal bevett iszlámábádi Vörös Mecsethez hasonló – korániskolákkal szemben.

A tábornok-elnök televíziós beszédében egyúttal bejelentette, hogy a terrorizmus elleni hatékonyabb küzdelem jegyében a következő fél évben korszerű fegyverekkel – köztük harckocsikkal – szerelik fel a pakisztáni–afganisztáni határ mellett szolgáló biztonsági erőket.

Musarraf elismerte, hogy a terrorizmus és a szélsőségesség továbbra is létezik hazájában, de leszögezte: az iszlámábádi vezetés eltökélt amellett, hogy az ország minden szegletében felszámolja azokat. Az államfő felszólította a vallási iskolákat, hogy gyomlálják ki az erőszak és a gyűlölködés magvait tanítványaik elméjéből.

Musarraf beszédét néhány órával azután sugározták, hogy háromezer híve jelenlétében eltemették Abdul Rasid Gázit, a hatóságok által nyolc napig ostromgyűrűben tartott, s kétnapos harcok árán szerdán bevett iszlámábádi Vörös Mecset rebellis hitszónokát. Gázit annak a mozgalomnak az egyik vezetőjeként tartották számon, amely iszlám rendszer bevezetésére törekszik Pakisztánban, az Afganisztánban megdöntött vallási fanatikus tálibok mintájára.

A hivatalos adatok szerint 108 halálos áldozattal járó, egy héten át tartó összecsapások növelték Musarraf tekintélyét a pakisztáni lakosság mérsékelt része és külföldi támogatói körében, akik aggódnak a szélsőséges eszmék pakisztáni térhódítása miatt, de a tábornok-elnök az iszlamisták heves reagálására számíthat a történtek nyomán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik