Nagyvilág

Elengedték a brit merényletkísérletek egyik gyanúsítottját

Vádemelés nélkül elengedték csütörtök este azoknak az őrizeteseknek az egyikét, akiket a Londonban és Glasgow-ban két héttel ezelőtt megkísérelt pokolgépes merényletek kapcsán fogtak el.

A Scotland Yard bejelentése szerint a terrorkísérletek értelmi szerzőjének tartott Mohamed Asha feleségét helyezték szabadlábra.


A házaspárt a meghiúsult robbantási kísérletek után vették őrizetbe Anglia középső részén. Asha szaúd-arábiai születésű palesztin, aki Jordániában nőtt fel, elit iskolákban tanult és jordániai útlevéllel utazott. Úgy tudni ő volt a fő mozgatója az al-Kaida terrorhálózat azon tervének, amely gyanú felett álló külföldi orvosok toborzását és nagy-britanniai munkába állítását célozta.

A londoni és glasgow-i robbantási kísérleteket az eddigi vizsgálatok szerint egy jórészt arab és indiai orvosokból álló, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kórházaiban dolgozó terrorsejt tervelte ki.

Mohamed Ashával együtt jelenleg összesen öten vannak őrizetben az utóbbi évek legsúlyosabb nagy-britanniai terrorcselekmény-kísérlete nyomán. Az égési sérült glasgow-i merénylőt hivatalosan nem vették őrizetbe; felépüléséhez az orvosok nem fűznek sok reményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik