Nagyvilág

Társulási megállapodást ajánl Ukrajnának az unió

Az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi ülésén jelentést fogadott el az EU és Ukrajna kapcsolatairól. Egy módosító indítványt megszavazva kimondták, hogy a tárgyalásoknak olyan társulási megállapodás megkötését kellene eredményeznie, amely járul hozzá Ukrajna európai távlataihoz.

A lengyel Michal Kaminski által készített jelentés ugyanakkor figyelmeztet: mielőtt a két fél között új, szorosabb kapcsolat jöhetne létre, a jelenlegi ukrajnai belpolitikai krízishelyzetre békés megoldást kell találni, a hatalmi ágak egyensúlyát vissza kell állítani, valamint biztosítani kell a jogállamiság érvényesülését.

Vannak hiányosságok

A képviselők javasolják Ukrajnának, hogy fogadjon el új jogszabályt a politikai pártok és kampányok EU-s gyakorlat alapján történő finanszírozásáról. A jelentés felszólítja Kijevet a korrupció elleni harcra, valamint közigazgatásának átláthatóvá tételére. A dokumentumban helyet kapott a környezetvédelem kérdése is: Ukrajna ugyanis a képviselők szerint egyike azon országoknak, amelyek a leginkább pazarlóan bánnak természeti erőforrásaikkal.

Szent-Iványi a liberális frakció nevében elmondott felszólalásában egyebek között arról beszélt, hogy 2004 végén, a “narancsos forradalom” napjaiban Ukrajna egyértelműen a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok európai értékei mellett voksolt.


Ukrajna akkor megtette az első lépéseket abba az irányba, amely az Európával való, közös érdekeken és értékeken alapuló szoros és intézményes együttműködéshez vezet el. Azóta azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a működő demokráciához és a szabad piacgazdasághoz vezető út rögösebb, mint azt sokan gondolták – mutatott rá az SZDSZ-es képviselő.

Pozitív jelzéseket küldenek

“Az Európai Parlament számos pozitív jelzést küld Ukrajnának. A határozat említést tesz Ukrajna európai ambícióiról, amelyek hosszú távon az Európai Unióhoz való csatlakozást célozzák. Úgy véljük, hogy az EU-ukrán kapcsolatok és együttműködés szintjének megfelelően az új megállapodásnak nem partnerségi és együttműködési megállapodás, hanem társulási megállapodás formát kell öltenie. Támogatjuk egy közös szabályozási alapra épülő, átfogó szabadkereskedelmi övezet fokozatos kiépítését, ami az áruk, szolgáltatások és a tőke teljes mozgására kiterjedne.

Javasoljuk, hogy a hétéves költségvetési keretterv és a szomszédságpolitikai eszköz félidei felülvizsgálata során növekedjen az Ukrajnának szánt támogatások összege” – fejtette ki a vitában Szent-Iványi. Ugyanakkor hozzátette: az európai liberálisok azt várják, hogy Ukrajna hasonló jelzéseket küldjön Európa iránti elkötelezettségének komolyságáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik