Külföld

Le Pen anyagi támogatásért könyörög

admin
admin

2007. 07. 11. 15:18

Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) elnöke a szervezet internetes oldalának nyitólapján szerda óta látható videoüzenetben anyagi támogatást kér a franciáktól.

A francia lobogóval díszített internetes segélykérésben a politikus azt állítja, hogy pártja a gyenge választási eredmények miatt a politikai és az anyagi csőd szélére került. „Adjanak, adjanak, kérem önöket, míg lehet, mert aztán… attól tartok, hogy túl késő lesz” – hangsúlyozza az FN elnöke.

Jean-Marie Le Pen a France 2 közszolgálati televízió híradójában elmondta: a párt anyagi helyzete miatt az FN főállású munkatársainak a felét elbocsátja (összesen 25 főt), és párthelyiségeinek jelentős részét bérbe adja, valamint csökkenti propagandára, összejövetelekre és fogadásokra költhető keretét.

A pártelnök ígéretet tett arra, hogy személyesen is hozzájárul a párt anyagi megmentéséhez, de ennek összegéről nem volt hajlandó nyilatkozni. A parlamenti választások eredményeként a párt elvesztette állami támogatásának hatvan százalékát: ezentúl évi 4,6 helyett csak 1,8 millió eurót kap. Emellett a Nemzeti Frontnak a kampányra kapott 8 millió eurós támogatást is vissza kell térítenie az államnak, mivel a szélsőjobboldali jelöltek nem érték el a támogatáshoz minimálisan szükséges öt százalékot.

A parlamenti választások első fordulójában a háromszáz szélsőjobboldali jelöltre összesen alig több mint egymillióan szavaztak. Az FN 4,3 százalékot ért el, s egyetlen jelöltjének sem sikerült képviselői helyet szereznie.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.