Nagyvilág

Félszázan megadták magukat a Vörös Mecset ostromakor

Félszázan megadták magukat a (Vörös Mecset) kedd hajnal óta tartó ostromában, melyet azért kezdett meg a pakisztáni hadsereg, mert kudarcba fulladtak az iszlámisták és a kormány közötti végső tárgyalások.

A pakisztáni hadsereg jelentése szerint az ostrom során eddig ötven felkelő és nyolc katona vesztette életét, félszáz nőt pedig sikerült kiszabadítani az elzárt mecsetből.


A hadsereg saját közlése szerint eddig az épületegyüttes 70 százalékát vonta ellenőrzése alá a közép-európai idő szerint kedd hajnali 1 órakor megindított ostromban.


Aláaknázták a mecsetet


A foglyok között van meg nem erősített értesülés szerint a magukat a mecsetben elbarikádozó ellenállók vezérének – a mecset mollájának -, Abdul Rasid Gázinak a felesége és a lánya is. Az iszlamisták vezérének anyja – aki szintén a mecsetben volt az ostrom megindításakor – állítólag életét vesztette.


A hadseregnek saját közlése szerint az épületegyüttes háromnegyedét sikerült ellenőrzés alá vonnia. Az iszlamisták – akik még mindig sok (egyes hírek szerint több száz) túszt, főleg nőket és gyerekeket tartanak fogva élő pajzsként – aláaknázták a mecset egy részét, s keményen ellenállnak. A katonák teremről teremre haladva igyekeznek megtisztítani az épületegyüttes 75 helyiségét, az alagsort és a tágas belső udvarokat. Néhány fegyveres a mecset minaretjeiről lő a behatolókra.


Háborús állapotok


A katonaság szóvivője közölte: körültekintően járnak el, ezért az ostromnak egyelőre nincs civil áldozata. Helyszíni beszámolók szerint a mecset környéke háborús övezetre emlékeztet: homokzsákokból emelt barikádok mögött géppuskások pásztázzák a terepet, páncélozott harcjárművek cirkálnak. A gépfegyverek kerepelése és a robbanások döreje szerte Iszlámábádban hallatszik. A mecsetnél magas fekete füstoszlop emelkedik az ég felé.


A pakisztáni hadsereg azután kezdte meg a tálib társadalmi rendhez hasonló berendezkedés létrehozására törekvő diákmozgalom bástyájának számító Vörös Mecset ostromát, hogy kudarcba fulladtak a iszlamisták és a kormány közötti végső tárgyalások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik