Külföld

Robbantásokkal folytatódott a Vörös Mecset ostroma

admin
admin

2007. 07. 06. 07:41

Újabb lövöldözés és robbanások döreje verte fel a csendet péntek hajnalban a pakisztáni biztonsági erők által ostromzár alá vont iszlámábádi Vörös Mecset környékén, a hatóságok pedig elutasították az épületben magukat elsáncoló iszlám szélsőségesek azon ajánlatát, hogy feltételekkel megadnák magukat.

A helyzet elmérgesedését jelzi, hogy a mecsetben tartózkodó fundamentalisták pénteken – a zavargások keddi kirobbanása óta először – nem hívtak fel muzulmán imára. Az épületet körbezárva tartó több száz katona és rendőr péntekre virradóra több robbantást hajtott végre.

Egyikük, egy tiszt úgy nyilatkozott, hogy a szentélyt övező kerítést rombolják le, később pedig könnygázgránátokkal próbálják meg “kifüstölni” a mecsetből az ott tartózkodó személyeket. Ez utóbbiak heves golyózáporral válaszoltak a biztonsági erők robbantásaira.


A radikális iszlamista diákoknak a hatóságok kezére került vezetője, Abdul Aziz szerint mintegy 850-en vannak még az iszlámábádi Vörös Mecsetben, közülük legalább tucatnyinak van Kalasnyikov géppisztolya.


Dzsihádra szólítják fel a lányokat


A mozgalomban részt vevő tanárnők azt tanácsolták a diáklányoknak, hogy hozzanak áldozatot, és maradjanak a mecsetben. Aziz szerint nem arról van szó, hogy emberi pajzsként akarnák használni a lányokat, éppen csak dzsihádra, azaz szent háborúra buzdítják őket.


Pénteken délelőtt a mecset második számú elöljárója, Abdul Rasid Gázi, aki még mindig a szentélyben tartozik, egy magántelevíziónak úgy nyilatkozott: úgy döntöttek, “inkább vállalják a mártíromságot”, de nem adják meg magukat.


al-Kaida kapcsolat?


Abdul Aziz, a radikális iszlámista diákok vezetőjel leszögezte, hogy a tálib társadalmi rendhez hasonló berendezkedés létrehozására törekvő diákmozgalomnak nincs kapcsolata Oszama Bin Ladennel, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, bár egy ízben találkozott a vezérrel. Ugyanakkor elismerte, hogy néhány militáns csoport valóban fegyverrel támogatja a radikális diákokat.


Az iszlamisták és a rendőrök között kedd óta folyó zavargásokban már 19 ember vesztette életét a Vörös Mecsetnél.


A zavargások akkor kezdődtek, amikor a fundamentalista tálibokat támogató mecset mintegy 150, bottal felfegyverkezett diákja kedden szembeszállt a környéket lezáró rendőrökkel, akik egy kormányhivatalt védtek. A tüntetők áttörték a kordont és négy tisztviselőt magukkal hurcoltak túszként. A biztonságiak könnygázt is bevetettek a diákok szétoszlatására. A hatóságok mindeddig tartózkodtak attól, hogy fellépjenek a Lál Maszdzsid (Vörös Mecset) vallási elöljárói és diákjai ellen, mert attól tartottak, hogy öngyilkos merényleteket provokálnának ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.