Nagyvilág

Női ruhában próbált menekülni a Vörös Mecset főpapja

Letartóztatták szerdán az ostromzár alá vett iszlámábádi Vörös Mecset főpapját, aki testét feje búbjától a lábujjáig eltakaró burkában, a muzulmán nők hagyományos öltözékében próbált átsurranni a biztonsági erők gyűrűjén.

A pakisztáni hatóságok szerdán ultimátumot intéztek a mecsetben magukat elsáncoló iszlám szélsőségesekhez, akiket fegyverletételre és megadásra szólítottak fel helyi idő szerint késő délutánig. A határidő lejárta után a radikális főpap több mint ezer követője adta meg magát, miközben a páncélozott járművekkel és helikopterekkel támogatott katonai és rendőri alakulatok szorosabbra vonták az épületegyüttes körüli ostromzárat.

Este szórványos lövöldözések zaja hallatszott a mecset környékéről, és a szentélyhez tartozó vallási iskolákból kezdtek kiáramlani a diákok, férfiak és nők egyaránt. A fekete burka alatt lapuló főpapot a nők motozását végző egyik rendőrnő fülelte le – közölte Hálid Pervez, a pakisztáni főváros közbiztonsági vezetője.

Helyszíni beszámolók szerint civil ruhás rendőrök tuszkolták be az ősz szakállú főpapot, Maulána Abdul-Azizt egy gépkocsi hátsó ülésére, majd sietve elhajtottak foglyukkal.

A mecsetben maradtak sorsa iránt nem hagyott kétséget a kormány szóvivője. “Nincs más választásuk, mint hogy megadják magukat. A kormány nem áll szóba ezekkel a papokkal” – mondta. Hozzátette, hogy a nők és a gyermekek kegyelemben részesülnek, de azok a férfiak, akik gyilkoltak vagy más bűncselekményeket követtek el, valamint a mecset szélsőséges tanokat hirdető papjai büntetőeljárásra számíthatnak.

A mecset környékén kijárási tilalom van érvényben a radikális diákok és rendőrök előző napi összecsapásai után, amelyeknek több halottja volt. A zavargások akkor kezdődtek, amikor a fundamentalista tálibokat támogató mecset mintegy 150, bottal felfegyverkezett diákja szembeszállt a környéket lezáró rendőrökkel, akik egy kormányhivatalt védtek. A tüntetők áttörték a kordont és négy tisztviselőt magukkal hurcoltak túszként. A biztonságiak könnygázt is bevetettek a diákok szétoszlatására. A hatóságok mindeddig tartózkodtak attól, hogy fellépjenek a Lál Maszdzsid (Vörös Mecset) vallási elöljárói és diákjai ellen, mert attól tartottak, hogy öngyilkos merényleteket provokálnának ki. A radikális diákmozgalom célja a tálib társadalmi rendhez hasonló berendezkedés létrehozása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik