Külföld

Átírják a brit terroristák profilját

admin
admin

2007. 07. 04. 08:27

A múlt heti londoni és glasgow-i merényletkísérletek elkövetőinek társadalmi háttere csöppet sem felel meg annak a képnek, amelyet brit illetékesek rajzoltak meg a tavaly júliusi halálos robbantások nyomán az iszlamista bűnözőkről.

Az akkori felfogás szerint, amelyet megerősíteni látszott néhány, azóta őrizetbe vett iszlamista összeesküvő életrajza, az elkövetők brit földön született radikálisok, akik többnyire alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, és a szabadelvű társadalom kellős közepén egy radikális eszmekör felé fordultak. Ez a kép azonban nem vág egybe a péntek óta elfogott nyolc potenciális merénylőével.

Utóbbiak mindnyájan orvosok, vagy pedig kapcsolatban állnak a gyógyító hivatással. Évek óta dolgoztak nagy-britanniai kórházakban, ahol emberek gyógyítása, életek megmentése a központi feladat. Vajon miként lehetséges, hogy ilyen hivatást választó emberek igent mondjanak mások elpusztítására? – erre a kérdésre egyelőre a Scotland Yard sem tudja a választ. Az őrizetbe vettek egy része Szaúd-Arábiában született, ketten indiaiak, s akad köztük palesztinai születésű is. Egyikük Irakban szerezte orvosi diplomáját, s tavaly óta él Angliában.


Nincs tipikus profil

A brit belső elhárítás (MI5) az utóbbi években elsősorban a huzamosabb ideje brit földön élő, illetve brit állampolgárságú gyanúsítottakra összpontosította a figyelmét. Ennek során az elhárítás soraiban dolgozó munkatársak létszáma csaknem megkétszereződött 2001 óta. A múlt heti esetek azonban megmutatták, mennyire nehéz lefülelni a gyanúsítottakat, mielőtt végrehajtják tervüket.

„A profil azt mutatja, hogy nincs tipikus profil” – fogalmazott egy biztonsági szakértő. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a militáns iszlamizmus követői széles társadalmi palettáról toborzódnak: dologtalan léhűtők és kisstílű bűnözők éppúgy akadnak közöttük, mint tehetős emberek és egyetemi végzettségű értelmiségiek.


Művelt terroristák

Peter Neumann, a londoni King’s College biztonsági elemzője szerint egyszerűen hamis az a sztereotípia, miszerint az iszlamista körök tagjai mind hátrányos helyzetű, tanulatlan, az átlagos jövedelemnél kevesebbet kereső és hasonló emberek.


A tények azt mutatják, hogy a merényletek elkövetői között nagy számban találunk komoly végzettségűeket, akik egzakt tudományban szereztek képesítést: vegyészek, fizikusok, orvosok, mérnökök.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.