Külföld

Turisták is meghaltak egy jemeni merényletben

admin
admin

2007. 07. 02. 18:44

A rendőrség szerint legalább nyolc ember halt meg, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az ország északkeleti Márib tartományában, egy műemlék templom romjánál.

A halálos áldozatok közül hat spanyol turista, kettő pedig jemeni volt, bár ezt még nem erősítették meg. Hét további személy megsebesült.

Szemtanúk látták, hogy a templom kapuján egy gépkocsi hajtott be a robbanás előtt. Feltehetőleg öngyilkos merénylő vezette. Bár még senki sem jelentkezett elkövetőként, a helyi hatóságok az al-kaida nemzetközi terrorszervezetre gyanakszanak, amely korábban közleményben követelte elfogott emberei szabadon engedését, és közelebbről nem határozott akcióval fenyegetett. Az al-Kaida aktív Jemenben, ahonnan Oszama bin Laden terrorista vezér ősei származnak.

A holdtemplom mintegy 3000 évvel ezelőtt épült, feltételezhetően a bibliai Sába királynője uralkodása alatt, birodalmának fővárosában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.