Portugália vasárnap vette át az EU soros elnökségét fél éves időtartamra a tisztség eddigi betöltőjétől, Németországtól. Az esemény alkalmából az észak-portugáliai Portóban vasárnap este fényes ünnepséget rendeztek, az eseményre érkező portugál minisztereket és európai uniós biztosokat azonban a rendezvény közelében tüntetők tiltakozása és füttyszava fogadta.
Az öt szervezet, köztük szakszervezetek felhívására az utcára vonuló tüntetők a szociális szempontokat szerintük sutba vágó uniós politika ellen tiltakoztak. A felvonulók egyúttal a szocialista párti José Sócrates vezette portugál kormány lemondását követelték.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság portugál elnöke és a portugál miniszterek a főbejáraton mentek be az ünnepségnek helyet adó épületbe, Sócrates kormányfő viszont inkább egy rejtett bejáratot választott a helyszín megközelítésére.
A miniszterelnök a történtekről úgy nyilatkozott, hogy még nem volt példa arra, hogy a soros EU-elnökséget átvevő országokban ne lettek volna tüntetések, amelyek – mint megjegyezte – tulajdonképpen a demokrácia ünnepét jelentik.