Nagyvilág

Az ET elé kerül a Babes-Bolyai Egyetem ügye

Az emberi jogok tiszteletben tartásával, a demokratikus intézményrendszer működésével foglalkozó nemzetközi szervezet, az Európa Tanács várhatóan foglalkozik majd az európai kisebbségvédelem kérdéskörével, s ezen belül a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem kérdésével - erről beszélt szerdán Strasbourgban az MTI-nek Almássy Kornél MDF-es és Kozma József MSZP-s képviselő.

Almássy arról számolt be, hogy az ET parlamenti közgyűlésének oktatási és kulturális bizottsága szerdai ülésén támogatta azt a beadványt, miszerint készüljön jelentés az európai kisebbségvédelem kérdésköréről, a legjobb példákról és a hiányosságokról. Márpedig az erre vonatkozó indítványban – amelyet még áprilisban nyújtott be húsznál is több képviselő, közöttük több magyar – szerepel a Babes-Bolyai Egyetemen a magyar nyelvű oktatás kapcsán kialakult feszültség. Almássy szerint a jelentés elkészítéséről szeptemberben dönthet majd a parlamenti közgyűlés politikai bizottsága, s utána kezdődhet meg a munka.

Kozma József pedig arról számolt be, hogy szintén az oktatási és kulturális bizottság ülésén döntés született: ősszel napirendre tűzik a 15 éve született nemzetközi egyezmény, a kisebbségi és regionális nyelvek chartájának kérdéskörét, azt, hogy miért nem történt meg egyes országokban ennek ratifikálása, vagy hogy ahol ratifikálták, ott vannak-e gondok a gyakorlati megvalósításban, s miért. “Így két szálon tudunk előrehaladni a Babes-Bolyai Egyetem ügyében” – mondta a magyar képviselő. “Részben egy olyan jelentés elkészítésével, amely konkrétan említi a kérdést, részben pedig a kisebbségi nyelvekre vonatkozó charta általános felülvizsgálata keretében, amely lehetővé teszi, hogy ne csak szűken magyar szempontból, de az európai normák szempontjából, a szélesebb probléma részeként is asztalra tehessük ezeket az ügyeket.”

Almássy mindehhez hozzátette: nem csak ők ketten, de minden magyar képviselő is azt próbálja elérni, hogy az összes olyan kisebbségvédelmi dokumentumban, amely az ET napirendjére kerül, felvessék a Babes-Bolyai Egyetem ügyét. (Itt – mint ismert – két magyar oktatót eltávolítottak, mert magyar nyelvű feliratokat akartak elhelyezni az épületekben, miközben az egyetem magát három nyelvű, azaz román-magyar-német multikulturális intézménynek mondja.)

Egyébként az áprilisban beterjesztett, s az oktatási-kulturális bizottságtól most zöld fényt kapott határozati javaslat úgy fogalmaz, hogy az európai kisebbségek védelme, nyelvi és kulturális sokszínűségük tiszteletben tartása az elmúlt évtizedben javult. “Főként az Európa Tanács által elfogadott két nemzetközi egyezménynek, a kisebbségvédelmi keretegyezménynek, illetve a kisebbségi és regionális nyelvek chartájának köszönhetően a kisebbségi jogok a politikai retorika és a manipuláció területéről a gyakorlati politikák, illetve a törvényekre alapozott ellenőrzés területére helyeződtek át” – olvasható a dokumentumban. Amely Románia kapcsán úgy véli, hogy a kisebbségvédelemben az elmúlt években itt is jelentős előrehaladás történt, s nagyon magas normákat vezettek be. “Azonban a kétnyelvű feliratok elhelyezése körül kirobbant vita a Babes-Bolyai Egyetemen, ami két professzor eltávolításához vezetett, foltot ejtett a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásán” – szögezi le a határozati javaslat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik