Nagyvilág

Újabb videó a BBC elrabolt tudósítójáról

Robbanóövvel a derekán mutatták be palesztin elrablói Alan Johnstont, a BBC brit közszolgálati adó gázai tudósítóját egy videofelvételen, amely vasárnap jelent meg a világhálón.

A videón az emberrablók azzal fenyegetőztek, hogy működésbe hozzák a szerkezetet, ha bárki erővel megpróbálja kiszabadítani a túszt. Amint látják, robbanóövet adtak rám elrablóim, és azt mondták, működésbe hozzák, ha bárki megkísérli megrohamozni ezt a helyet – mondta Johnston a felvételen, amelyet egy iszlamisták által előszeretettel használt honlapra töltöttek föl az Iszlám Hadserege nevű szervezet emberei. A túsz azt is elmondta, hogy fogva tartóitól úgy értesült, „ígéretes” tárgyalások folytak a szabadon engedéséről, de megszakadtak, miután a brit kormány és a Hamasz iszlamista palesztin mozgalom tervet kovácsolt a katonai erővel való kiszabadítására.

A 45 éves brit újságíró, akit március 12-én raboltak el Gázában, fáradtnak, de sértetlennek tűnt a képek alapján. Ez volt a második videofelvétel Johnstonról elrablása óta. Az első június elsején jelent meg a világhálón egy iszlamista honlapon.

A tudósítót fogva tartó sejt, amely korábban nemigen hallatott magáról, bebörtönzött muzulmánok, mindenekelőtt az al-Kaida európai szellemi vezetőjeként számon tartott Abu Katada hitszónoknak a szabadon bocsátását szabta a túsz elengedésének feltételéül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik