Külföld

Július 3-án távozik Markó a kormányból

admin
admin

2007. 06. 21. 18:09

Július 3-án kíván lemondani miniszterelnök-helyettesi tisztségéről Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, aki maga jelentette be ezt csütörtöki bukaresti sajtóértekezletén.

A politikus közölte: mivel június végén nem tartózkodik Bukarestben, ezért időzítette a miniszterelnöki posztról való hivatalos lemondásának dátumát július 3-ra. Megerősítette: a romániai magyarság európai parlamenti képviseletének szavatolása érdekében párbeszédre van szükség Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar nemzeti Tanács (EMNT) elnökével is.

Kérdésre válaszolva elmondta: az RMDSZ határozottan támogatja a Szövetség Európai Parlamenti képviselői által benyújtott, az önálló magyar Bolyai Egyetem visszaállítását szorgalmazó kezdeményezést.


Markó Béla az MTI kérdésére válaszolva megerősítette, hogy az RMDSZ-nek párbeszédre van szüksége az értelmiségiekkel, a civil szervezetekkel és az egyházakkal, akárcsak Tőkés László református püspökkel, aki független jelöltként indulna a Romániában ősszel sorra kerülő európai parlamenti választásokon.


Markó Béla ezentúl csak RMDSZ-elnöki munkájára kíván koncentrálni. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, hogy pártjának megújulásra lenne szüksége, mert nagy hibát követett el a román államelnök leváltására irányuló népszavazás során. Az alacsony részvétel mellett megtartott népszavazáson nem sikerült Basescut meneszteni tisztségéből, ráadásul a magyar lakosság többsége az RMDSZ kampányával ellentétesen az elnök maradása mellett voksolt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.