Nagyvilág

Izrael menekülő palesztinokat enged át Gázából

Az izraeli védelmi miniszter elrendelte, hogy a hadsereg meg nem határozott számban beengedjen Izraelbe olyan palesztinokat, akik a szélsőséges Hamasz-mozgalom ellenőrzése alá került Gázai övezetből menekülnek.

Az izraeli védelmi minisztérium szerdai közleménye szerint Ehud Barak miniszter arra adott utasítást, hogy „humanitárius esetekben” engedjék be Izraelbe az érintetteket. Ez elsősorban azokra vonatkozik, akik sürgős orvosi ellátásra szorulnak.

Jelenleg mintegy hetven menekülő palesztin várakozik a Gázai övezet és Izrael határán levő Erez átkelőhelynél. Kedden két olyan palesztint engedett be Izrael, akik az előző napon az erezi átkelőnél lezajlott tűzharcban megsebesültek.


Folyamatos harcok

Szerdára virradóra újabb tűzharcok voltak izraeli fegyveresek és palesztinok között Ciszjordániában, illetve a Gázai övezetben. Két körözött palesztint a ciszjordániai Dzsenín közelében lőttek le, amikor a letartóztatásukra érkező különleges egységre tüzet nyitottak.

A Gázai övezetet Izraellel összekötő Kiszufim átjárótól néhány száz méterrel nyugatra, palesztin területen történt összecsapásban két Hamasz-harcost, a Népi Ellenállás Bizottságai nevű militáns csoport egyik tagját, valamint egy negyedik fegyverest lőttek le. Itt egy izraeli katona könnyebben megsebesült.


Ciszjordániában is előretörnek?


Elemzők szerint Ciszjordániában gyenge ahhoz a Hamasz, hogy a Gázai övezethez hasonlóan ott is nyílt, frontális támadást indítson a Fatah ellen, a helyzet azonban megváltozhat részint a Hamaszhoz befolyó iráni pénzek hatására, részint pedig a Fatah egyre éleződő belső ellentétei folytán.

Nehéz azonban tényszerűen felmérni a Hamasz ciszjordániai katonai erejét. Egyes izraeli elemzők szerint alig néhány tucat fegyveresből áll, s azok is csak széttagoltan, kis csoportokban képesek tevékenykedni. Ezek az elemzők azzal magyarázzák feltevésüket, hogy az izraeli hadsereg évek óta tartó, rendszeres ciszjordániai tisztogatásai szétzúzták az iszlamista szélsőségesek csoportjait. Az Abbászhoz hű biztonsági szolgálatok vezetői azonban óvatosabbak a Hamasz ciszjordániai katonai lehetőségeinek megítélésében.

Arra figyelmeztetnek, hogy az iszlamista szervezet százakat szervezett be alvó sejtekbe, s ellátta őket fegyverrel és egyenruhával. Az alvó sejtek egyelőre rejtegetik fegyvereiket és uniformisaikat, de csak jeladásra várnak, hogy akcióba lépjenek. A Hamasz egyik katonai vezetője egyenesen azt állította, hogy csupán Hebronban és Nábluszban négyezer fegyverese van a szervezetnek ilyen alvó sejtekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik