Külföld

Merev lengyel álláspont

admin
admin

2007. 06. 17. 10:36

Nem hozott közeledést az európai alkotmányról folyó vitában a német kancellár és a lengyel elnök szombat esti találkozója a Berlin közelében fekvő mesebergi kastélyban.

“Egyelőre mindkettőnk kitart saját korábbi álláspontja mellett, de meggyőződésünk, hogy csütörtökön és pénteken (az állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozóján) sikerre fogjuk vinni a dolgot” – közölte Lech Kaczynski lengyel újságírókkal a Varsóba tartó elnöki gép fedélzetén vasárnap hajnalban.


Angela Merkel és Kaczynski találkozója az egyik kiemelkedő eseménye volt annak a diplomáciai offenzívának, amelynek célja, hogy engedékenységre bírja Lengyelországot az európai alkotmányról folyó huzavonában. Varsó nem hajlandó elfogadni a tervezetben előirányzott új szavazati súlyokat, amely szerinte hátrányos Lengyelországra és a kisebb tagállamokra nézve. Ezért olyan módozat mellett kardoskodik (az úgynevezett négyzetgyök módszer), amely kedvezőbb a fenti országcsoport számára.


“Hazánk nem látja be, miért kellene nekünk viselnünk a megegyezés költségeinek a nagyobbik hányadát” – nyilatkozta a lengyel államfő a PAP hírügynökségnek. Kaczynski fennhangon dicsérte a mesebergi találkozó “jó tárgyalási légkörét”. Nyoma sem volt “fenyegetéseknek és zsarolási kísérleteknek”, ellentétben az EU-alkotmányról lezajlott számos korábbi eszmecserével – fogalmazott a lengyel elnök.


Az utóbbi napokban szinte egymásnak adták a kilincset Varsóban különböző EU-tagállamok elnökei és kormányfői, hogy rábírják a lengyel felet álláspontjának felülvizsgálatára. A vendégek között volt Nicolas Sarkozy francia elnök, Franz Gusenbauer osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.