Nagyvilág

Peresz lesz Izrael elnöke

Simon Pereszt Izrael államfőjének választották a parlamenti szavazás második, utolsó fordulójában. A 83 éves politikus Izrael kilencedik elnöke lesz.

A kneszetben lezajlott első szavazáson egyik jelölt sem kapta meg a győzelemhez szükséges 61 szavazatot. A 83 éves Peresz, a kormányzó Kadima párt miniszterelnök-helyettese 58 voksot szerzett, míg Reuven Rivlin, a jobboldali Likud parlamenti képviselője és a munkapárti Kolett Avital 37, illetve 21 törvényhozó szavazatát kapta meg az összesen 120-ból.

Avital és Rivlin ekkor bejelentette, hogy nem indul a második fordulóban. A szavazás második fordulójában így a veterán békepárti politikus Simon Pereszt választották meg az új izraeli államfőnek. A megválasztását 83-an támogatták a 120 tagú parlamentben. “Izrael Állam kilencedik elnöke Simon Peresz” – jelentette be ünnepélyesen Dalia Icik ügyvezető államfő.


Icik átmenetileg töltötte be a posztot, amióta Móse Kacav elnököt – akinek hétéves mandátuma júliusban járt volna le – januárban ideiglenesen felfüggesztették hivatalából, egy ellene nemi erőszak és zaklatás gyanújával lefolytatott vizsgálat nyomán. Ha vádat is emelnek ügyében, és bűnösnek találják, akkor akár 16 évi börtönbüntetésre ítélhetik. Az államfőnek gyakorlatilag csak protokolláris szerepe van Izraelben.


“A legmagasabb hivatalos tisztségek közül gyakorlatilag már az összeset betöltöttem, voltak kudarcaim, de sikereim is” – mondta a Nobel-békedíjas Peresz, aki jelenleg Ehud Olmert kormányfő helyettese. Peresz indult a legutóbbi, 2000. évi elnökválasztáson, és alulmaradt Móse Kacavval, a jobboldali ellenzéki Likud jelöltjével szemben. Peresz széles körben ismert a világban, és felmérések szerint nagyon népszerű hazájában.


Izraelt az utóbbi időben belpolitikai bizonytalanság jellemzi, a koalíciós partner Munkapárt többször is lemondásra szólította fel Ehud Olmert miniszterelnököt, akit többek között a libanoni háborúban elkövetett hibái miatt bírálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik