Külföld

Ismét madárinfluenza Nagy-Britanniában

admin
admin

2007. 06. 08. 07:20

Liverpooltól nem messze, egy nem kereskedelmi célból fenntartott baromfitelepen a kór kevéssé veszélyes H7N2 törzsét találták - közölte csütörtök este a brit szaktárca.

A környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) bejelentése szerint ezúttal az északnyugat-angliai Liverpooltól nem messze, egy kisebb – nem kereskedelmi célból fenntartott – baromfitelepen észlelték a kór kevéssé veszélyes H7N2 törzsét. A közlemény szerint a fertőzött baromfit ugyanazon a piacon vásárolták, amellyel a múlt hónapban, Wales északi részén kimutatott H7N2-esetek is kapcsolatba hozhatók.

A májusi walesi baromfijárvány során az érintett telepen dolgozók közül is többen megfertőződtek, de ez a madárinfluenza-törzs csak enyhe lefolyású emberi megbetegedéseket okoz.

Fred Landeg angol főállatorvos-helyettes csütörtökön közölte, hogy a Liverpool környéki St. Helensben kimutatott újabb fertőződést a walesi esetek után kezdett “felgöngyölítési akció” keretében észlelték; az érintett háziszárnyasok egyébként nem mutattak tüneteket. Az állományt mindazonáltal leölték, és a telep körüli egy kilométeres körzetben korlátozó intézkedéseket vezettek be.

Nem rendelték el ugyanakkor, hogy az övezeten belül lévő, nem nagyüzemi baromfitelepek tulajdonosai a szabadból fedél alá tereljék állományukat, csak a biobiztonsági ellenőrzések szigorítását kérték a tenyésztőktől.

A DEFRA közleménye szerint továbbra is csekély annak a kockázata, hogy a baromfitermékeket fogyasztók madárinfluenzával fertőződjenek. Az idén már harmadszor mutatták ki Nagy-Britanniában a madárinfluenza jelenlétét háziszárnyasokban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.