Nagyvilág

Megerősítjük gazdasági kapcsolatainkat Algériávan

Sólyom Lászlónak Abdel-Azíz Buteflika elnökkel máris sikerült megállapodnia egy magyar-algériai gazdasági vegyes bizottság felállításáról szóló egyezmény közeli aláírásáról.

Az Abdel-Aziz Buteflika algériai elnök által meghirdetett nagyszabású, 55 milliárd dolláros fejlesztési programban való magyar részvételt, a magyar “humán erőforrás hasznosítását”, és a gazdasági-társadalmi átalakulásban szerzett magyar tapasztalatok megosztását ajánlotta fel Algériának Sólyom László köztársasági elnök szombaton Algírban.

A szombaton kétnapos állami látogatásra Algériába érkezett magyar államfő azt mondta, látogatásának célja demonstrálni, hogy Magyarország az afrikai kontinens felé fordult és szeretné feleleveníteni a hajdani szoros gazdasági és kulturális kapcsolatokat.

A mezőgazdaságban segítenénk egymást

A két államfő részletesen megvitatta azokat a mezőgazdasági témákat, ahol a legígéretesebb a kooperáció. Az algériai elnök nyitott arra is, hogy a magyar hulladékgazdálkodási ipar is helyet kapjon a kétoldalú kapcsolatokban – mondta Sólyom.

Az elnökök találkozóján szóba kerültek az emberi jogok is, amelyeket – mint Sólyom László magyar újságíróknak fogalmazott – “nem lehet erőszakkal rákényszeríteni semmilyen népre”. A magyar államfő tiszteletére adott díszebéden Abdel-Azíz Buteflika kijelentette, hogy Algéria számára a jogállamiság, a politikai pluralizmus és az emberi jogok tiszteletben tartása ugyanolyan fontos, mint a szociális helyzet javítása, a reformok gyorsítása és a gazdaság átalakítása.

Megköszönték a magyarok támogatását

Buteflika szerint az algériaiak nem felejtik el, hogy a magyar nép szavakban és tettekben is támogatta az algériai nép harcát a több mint háromszáz évig tartó gyarmati uralom ellen. Ez a “bátor és nemes” magatartás örökre bevésődött az algériai nép emlékezetébe, nem utolsósorban a független Algéria gazdasági felépítésében való magyar együttműködés, szakértői tanácsadás révén – hangoztatta.

Az algériai vezető felidézte, hogy annak idején magyarországi kórházakban ápolták a Nemzeti Felszabadítási Front (FNL) több sebesült harcosát, algériai diákok tanulhattak a magyar egyetemeken és főiskolákon. A harcoló Algéria 1954 és 1956 között a magyar rádió arab nyelvű adásán keresztül hallathatta hangját Közép-Európában. “Magyarország kész ismét szerepet vállalni Algéria infrastrukturális fejlesztésében, versenyképes gazdasági ágazatok megteremtésében, az oktatási és egészségügyi szolgáltatások biztosításában” – mondta pohárköszöntőjében az államfő.

Algéria és az EU-s piac

Sólyom szerint az észak-afrikai ország még közelebb kerül az európai uniós piacokhoz, ha – mint az várható – hamarosan csatlakozik a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). A tagságot illetően Algéria számíthat Magyarország támogatására – mondta a köztársasági elnök.

Az államfő szerint a közvetlen földrajzi kapcsolat hiánya, a kulturális különbségek ellenére a két ország értékei, céljai sokban megegyeznek, közösen küzdenek a terrorizmus és a fajgyűlölet ellen, és hisznek a kultúrák közti együttműködésben. Csak a civilizációk párbeszéde és az egymás közti megértés biztosíthatja az emberiség békés jövőjét – hangsúlyozta Sólyom László.

A történelmi párhuzamokra emlékeztek

Beszédében a magyar államfő felidézte azokat “a történelmi pillanatokat, amikor a legnemesebb eszmék jegyében mindkét nép fiai életük vagy szabadságuk árán is kiálltak a függetlenség mellett, és felkeltek az elnyomó rendszerek ellen”. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el Algéria önállóságát, az algíri magyar nagykövetség ma is ott található, ahol negyvenöt éve megnyílt. – Magyarország és Algéria kapcsolatainak vannak hagyományai és van jövőjük – hangoztatta Sólyom.

A két héttel ezelőtti algériai választásokról azt mondta, hogy annak eredményei bizonyították, az algériai nép kiáll a megkezdett reformok mellett. “Nagy felelősség és történelmi feladat a nép akaratát sikerre vinni” – mondta a magyar államfő, aki szerint az ország (Algéria) átalakulásával már világosan érzékelhetők az új alapokra helyezett gazdaság első eredményei.

Kitüntették egymást

A két elnök kölcsönösen a legmagasabb állami kitüntetést adományozta egymásnak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében való részvételükért. Az algériai fél a kitüntetéssel Sólyom László környezetvédelmi tevékenységét is elismerte egyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik