Külföld

Slota szerint Sólyom szélsőséges

admin
admin

2007. 05. 31. 12:37

Szélsőségesnek nevezte Sólyom László magyar államfőt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke csütörtökön tartott pozsonyi sajtóértekezletén.

“Vajon nem politikai szélsőséget bizonyít-e?” az, hogy a magyar köztársasági elnök pártolja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit – tette fel a kérdést a magyarellenes indulatairól elhíresült szlovák kormánykoalíciós párt elnöke, utalva Sólyom László május 18-án elhangzott álláspontjára.


Sólyom László a Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozat harmadik találkozóján Budapesten arról beszélt, hogy a szomszéd népeknek is szembe kell nézniük a saját történelmükkel. Az autonómia és a regionalizmus kérdéséről szólva annak a véleményének adott hangot, hogy noha a szomszédos országokban az ilyen törekvésekre hisztérikusan reagálnak, “a mi feladatunk az, hogy tényszerűen tárjuk fel ennek az önigazgatási formának az európai lehetőségeit.”


Ármánykodással vádolja


Az SNS elnöke heti rendszerességgel sorra kerülő sajtótájékoztatóin mindig előáll “a Szlovákia területi egységét fenyegető magyarellenes ármánykodás” új fejleményeivel, és ezt most azzal próbálta bizonyítani, hogy lám, a magyar államfő legitimnek minősítette a kisebbségek autonómiatörekvéseit.


Slota ismét támadta a magyarországi választójogi törvényt, és jelezte, hogy a magyar jogszabálynak megfelelő módosítást készül kezdeményezni a szlovák parlamentben azért, hogy miként a magyar Országgyűlésben is csak egy képviselője van a nemzetiségeknek, a szlovák parlamentben “se legyen több egy-egy cseh, magyar, roma, bolgár, kárpáti-német képviselőnél.” Szavai szerint azért, hogy “a legdemokratikusabbak példáját kövessük.”


Malina Hedvig elhagyja Szlovákiát?


Slota a Magyar Koalíció Pártjának környezetéből származó, meg nem erősített értesülései hivatkozva közölte, hogy Malina Hedvig (a Nyitrán megvert, a szlovák rendőrség szerint azonban csak kitalált történetet előadó csallóközi magyar diáklány) elhagyni készült Szlovákiát. Elmondta: valakik azt tervezték, hogy a lány felszólal az Európai Parlamentben, utána pedig a büntetőjogi felelősség elől menekülve az Egyesült Államokba távozzon és ott menedékjogot kérjen. Slota ugyanakkor megerősített értesülésként közölte, hogy Malina Hedvig volt barátja tagja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű szervezetnek.


Anna Malíková Belousovová, a szlovák parlament helyettes házelnöke hozzáfűzte mindehhez, hogy “a Hedvig-ügy nem egyéb, mint provokáció, és az ügyből azért csináltak ekkora cirkuszt, nehogy kiderüljön az igazság.” Malíková az általa ismert “igazság” részleteibe azonban nem avatta be az újságírókat. Slota a Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Csáky Pált és az Európai Bizottságot azzal gyanúsította meg, hogy az uniós alapok elosztása során Csáky és a bizottság Szlovákia ellen cimborál. További “magyarveszélyt” jelent Slota szerint az, hogy az egyik kassai magyar iskola végzős diákjai a Magyar Királyságot (Uhorsko) ábrázoló térképet használtak az osztálytabló alapjául, hiszen amikor ilyen térképre ragasztották fel fotóikat, megmutatták, hogy valójában milyen szellemben nevelik őket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.