Nagyvilág

Leválasztanák a Gázai övezetet Izraelről

A Gázai övezetnek a zsidó államról való teljes leválasztását javasolta csütörtökön egy izraeli miniszter, az orosz ajkúak alkotta szélsőjobboldali Iszrael Beitenu (Izrael az Otthonunk) vezetője amiatt, hogy nem szűnnek az övezetből izraeli területek ellen indított rakétatámadások.

„Teljesen le kell választanunk magunkról a Gázai övezetet, s Egyiptom a Sínai-félszigetről lássa el a területet vízzel, villanyárammal és üzemanyaggal, a nemzetközi közösség, például az Európai Unió pedig vállalja a rá háruló felelősséget” – mondta Avigdor Liberman a katonai rádiónak nyilatkozva.

„A Palesztin Hatóság ugyanis nem vállalja a saját felelősségét. Az övezetet politikailag ellenséges területté kell nyilvánítani. A palesztinoknak meg kell érteniük, hogy nem lőhetnek ránk, nem támadhatnak bennünket” – tette hozzá.

Azt javasolta továbbá, hogy Izrael szakítsa meg kapcsolatait Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, tiltsa meg az áru- és személyforgalmat a Gázai övezet és Ciszjordánia között, ne alkalmazzon az övezetből érkező munkaerőt, tiltsa meg az övezetbe szánt importáru fogadását Asdod izraeli kikötővároson keresztül, és ne vonja le ezeknek az áruknak a vámját a Palesztin Hatóság javára. Izrael már több hónap óta nem utalja át a Palesztin Hatóságnak ezt a vámjövedelmet, amelyet pedig annak nevében von le.

A kneszetben magát 11 fővel képviselő szélsőséges párt vezetője megtiltaná továbbá, hogy az izraeli börtönökben fogva tartott mintegy tízezer palesztint látogathassák családtagjaik mindaddig, amíg ki nem szabadul fogságából a palesztin szelsőségesek által csaknem egy éve elhurcolt Gilád Salit izraeli tizedes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik