Külföld

Václav Klaus: nincs egyetértés Koszovóról

admin
admin

2007. 05. 26. 18:30

Úgy látszik, hogy Közép-Európa legnagyobb problémája Koszovó és el kell ismerni, hogy e kérdésben nem egységes a véleménye a térség országainak - jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök szombaton Brünnben a közép-európai államfők 14. csúcstalálkozóján.

Václav Klaus szerint a háromnapos eszmecsere rendkívül nyílt volt, s a résztvevők körében nyugtalanságot váltottak ki az ukrajnai belpolitikai fejlemények, melyek következtében Viktor Juscsenko ukrán elnök lemondta részvételét a brünni fórumon. Koszovó függetlenségének a kérdése a péntek délutáni plenáris ülésen került hangsúlyosan szóba, s kiderült, hogy az egyes országok eltérően látják a megoldást.

Csehország támogatja a megoldás keresését, s úgy véli, annak olyannak kell lennie, hogy élvezze az összes érintett fél támogatását – mondta Václav Klaus. Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint “Koszovó kérdésében olyan megoldást kell találni, hogy senkinek se legyen sérelem érzete, s hogy a megoldás ne teremtsen precedenst” – mondta Gasparovic. Boris Tadic szerb államfő Sólyom szerint “egy nagyon szenvedélyes védőbeszédet” tartott Szerbia integritása és Koszovó elszakításának megakadályozása mellett, de ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Belgrád kész a kompromisszumokra.



Sólyom László köztársasági elnököt fogadja Václav Klaus. (fotó: MTI)


“Az egyes kérdésekben felmerült vita ellenére a témák többségében egységes álláspont alakult ki” – mondta a cseh államfő. Egyetértés volt például abban, hogy szükség van az Európai Unió további kibővítésére, illetve az Oroszországgal való kapcsolatok fejlesztésére.

A Mladá Fronta Dnes című liberális cseh lap szombati kiadása szerint a brünni fórumon elhangzott felszólalások közül valószínűleg Sólyom László beszéde váltotta ki “a legnagyobb értetlenséget”. “Sólyom hosszasan ecsetelte a magyar kultúra színvonalát, de arról, ami a magyarokat valóban gyötri, tehát a Csehországba tervezett amerikai radarról, inkább nem szólt” – jegyezte meg a legolvasottabb cseh újság. Diplomácia megfigyelők szerint a (nemzeti kisebbségekről és a kulturnemzetről beszélt) felvetése bizonyos meglepetést keltett a résztvevők körében, s szlovák illetve cseh részről nem hivatalos elutasításra talált.

A következő csúcstalálkozót Macedóniában rendezik meg jövőre – közölte Branko Crvenkovski macedón államfő.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.