A képviselőház 280:142, a szenátus 80:14 arányban voksolt a pótköltségvetés mellett. A négy hónapos patthelyzetet feloldó előterjesztés George Bush elnök aláírásával emelkedhet törvényerőre. A jogszabály a költségvetési év végéig, vagyis szeptemberig biztosítja az amerikai haderő iraki és afganisztáni állomásoztatásának pénzelését.
A külföldi hadműveletekre szánt 100 milliárd dolláros összeget megfejelték különféle belföldi célokra – többek között gyermekegészségügyi kiadásokra és a 2005-ös Katrina hurrikán utáni újjáépítésre – elkülönített mintegy 20 milliárd dollárral. A törvényjavaslat előirányozza azt is, hogy a minimális órabért két éven belül 5,15 dollárról 7,25 dollárra kell emelni. A minimálbér növelésére utoljára több mint tíz éve volt példa az Egyesült Államokban.
Ez egy kis lépés előre, de ehelyett egyetlen nagy lépésre lenne szükség az ellenkező irányba – mondta a képviselőházi szavazás előtt az iraki kivonulás mellett érvelve Nancy Pelosi, a kongresszusi alsóház demokrata párti elnöke, aki a törvénytervezet ellen voksolt. Az előterjesztés ellen szavazott a szenátusban Hillary Clinton és Barack Obama is, a Demokrata Párt két legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa.