Nagyvilág

A kirgiz miniszterelnököt meg akarták mérgezni

Almazbek Atambajev kirgiz miniszterelnök azt állítja, hogy az életére törtek, megpróbálták megmérgezni egy nagy félvezetőgyárral kapcsolatos vitában.

Keddi bejelentése szerint két napon át feküdt kómában, miután megivott egy pohár vizet a hivatalában május 11-én, s ezután egyhetes méregtelenítési kezelésen kellett átesnie. Határozottan állítom, hogy meg akartak mérgezni” – mondta a kirgiz kormányfő, hozzátéve, hogy bár sok ellensége van, nem tudja, ki törhetett az életére. Megjegyezte azonban, hogy egy nagy félvezetőgyár tervezett államosítása kapcsán halálos fenyegetések érték.

Atambajev nyilvánvalóan a szovjet időkben épült Krisztal nevű gyárra utalt, a világ negyedik legnagyobb üzemére, amely nagy tisztaságú szilíciumot állít elő számítógépek, űr- és katonai berendezések számára. A kilencvenes évek közepén a vállalat állami tulajdonú részvénytársasággá vált, majd egy sikertelen privatizációs kísérlet után az idén áprilisban a kormány tartós tulajdonába került. A vállalat államosítását Atambajev is támogatta, és “kirgiz Szilícium-völgyet” ígért.

A miniszterelnök közölte, hogy többé-kevésbé jól érzi magát, és nem hajlandó távozni tizstségéből semmi szín alatt, a merényletkísérlet ellenére sem. “Engem ezzel nem lehet megfélemlíteni” – szögezte le Atambajev.

Marat Szultanov kirgiz parlamenti elnök közölte, hogy a törvényhozás vizsgálatot indít, amennyiben az orvosok megerősítik a kormányfő állításának helytállóságát. Almazbek Atambajev két hónapja ült át az ellenzék padsoraiból a miniszterelnöki székbe, miután az alkotmányos reformokat – az elnöki hatáskörök gyöngítését és a parlament jogosítványainak kiszélesítését – követelő ellenzéki tüntetések miatt lemondásra kényszerült Feliksz Kulov kormányfő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik