Külföld

Szükségállapotot rendeltek el a Dél-Izraelben

admin
admin

2007. 05. 20. 08:53

Szükségállapotot rendelt el az izraeli kormány vasárnap a palesztin rakétatámadások érintette dél-izraeli városok körül - közölte a védelmi minisztérium.

Ehud Olmert kormányfő vasárnap figyelmeztetett, hogy Izrael keményebb katonai fellépéssel reagál, ha folytatódnak a Gázai övezetből indított rakétatámadások. “A Gázai övezet körüli települések polgári lakosságát fenyegető támadások és ezek folytatódásának a veszélye miatt Amír Perec védelmi miniszter szükségállapotot rendelt el” – áll a tárca hivatalos közleményében.


Az intézkedés értelmében, amely többek között a rakétatámadások által leginkább sújtott Szderót városára vonatkozik, a hadsereget ruházzák fel minden polgári hatáskörrel, így a rendőrség jogosítványaival is. A hadsereg szükség esetén elrendelheti iskolák, közintézmények, állami és magánvállalatok bezárását, utak lezárását, anélkül, hogy ezért az illetékes közigazgatási szervek hozzájárulására lenne szüksége. A katonai rádió szerint a szükségállapot a Gázai övezet körül hét kilométeres övezetben van érvényben.


A Háárec című izraeli napilap internetes kiadása szerint Eli Mojal, Szderót polgármestere kérte a kormányt, hogy vezessen be szükségállapotot a városban. A lap szerint Negev irányába a hét végén mintegy negyven rakétát lőttek ki, tizenöt közülük Szderótban csapódott be, négyen könnyebben megsebesültek. A Háárec szerint a várost ezrek hagyták el az elmúlt négy nap alatt. A városban vasárnap zárva tartanak az ezen a napon máskor működő iskolák.



Kasszám rakéta csapódott Szderótba (Fotó: EPA)


Nők lehetnek a merénylők


Az izraeli légierő által szerda óta folytatott légitámadásokban összesen 23 palesztin, közöttük a Hamász 19 tagja halt meg. Az Iszlám Dzsihád palesztin fegyveres csoport vasárnap viszont azzal fenyegetőzött, hogy “több tucatnyi” öngyilkos merénylő nőt vet be, ha az izraeli hadsereg szárazföldi műveletet hajt végre a Gázai övezetben.


Hamasztán lesz gázából?


“A Hamász “Hamasztánná” akarja változatni a Gázai övezetet, ami valamennyi közel-keleti rendszer destabilizációjának tervébe illeszkedik, nemcsak helyi problémáról van szó” – jelentette ki Amosz Gilad, a védelmi minisztérium egyik magas rangú illetékese az izraeli katonai rádióban.Hozzátette: a Hamász fő célja, hogy legyőzze és megalázza a Fatahot, amelynek lelkiismereti vizsgálatot kell tartania, hogy összeszedje magát, ellenkező esetben elveszíti a hatalmat.

“Célja érdekében a Hamász rakétákat lő ki Izraelre, hogy elterelje a figyelmet az általa folytatott belháborúról, és elkerülje, hogy a polgárháború felelősének tartsák, úgy tesz, mintha Izrael ellen viselne szent háborút” – fejtette ki Gilad, akit tárcája egyik legbefolyásosabb személyiségének tartanak.
hirdetett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.