Külföld

Több ezres melegfelvonulás Varsóban

admin
admin

2007. 05. 19. 20:01

Több ezren vettek részt szombaton a lengyel fővárosban a melegek éves felvonulásán, néhány nappal azután, hogy az ország oktatási minisztere a homoszexualitás iskolai "propagálásának" betiltására hívott fel.

A rendezvény mintegy ötezer résztvevője – köztük hollandok és németek – a lengyel parlament épületétől Varsó belvárosáig vonult fel, erős rendőri kíséret mellett. A tömeg élén piros, kék, zöld és lila léggömbökkel felcicomázott teherautó haladt, amelyet a menet a hangszórókból áradó hangos zene ütemére követett. Egyesek az “Állítsátok meg a homofóbiát” feliratú transzparenseket tartottak a magasba, mások a meleg közösség jelképévé vált szivárványszínű zászlókat lengettek.

Konfliktusok nélkül

A hasonló rendezvények az elmúlt években Varsóban és a nyugat-lengyelországi Poznanban is a felvonulók és ellentüntetők közötti összetűzésekbe torkollottak, szombaton azonban nem érkezett hír incidensről. Mindössze néhány személyt vett őrizetbe a rendőrség, amikor szélsőjobboldali ellentüntetők megpróbálták útját állni a melegek felvonulásának.

A menetben ott volt több nyugat-európai politikus is, köztük Claudia Roth, a német Zöldek társelnöke és Boris Ham, a holland parlament képviselője. Utóbbi azzal indokolta külföldi politikusok részvételét, hogy aggódnak a közös európai értékekért. “Lengyelország része Európának, célunk pedig az, hogy földrészünkön alapelv legyen mindennemű megkülönböztetés megtiltása” – fogalmazott a holland képviselő.

Ellenszélben

Az Egyenlőség Parádénak nevezett felvonulást olyan időszakban tartották, amikor az erősödő hangú lengyelországi meleg polgárjogi mozgalom a mélyen katolikus hitű országot kormányzó, a homoszexualitást nyíltan elítélő konzervatív vezetőkkel áll szemben.

Roman Giertych lengyel oktatási miniszter, miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, hogy az iskolákban történő “homoszexuális agitációt” tiltó törvénymódosítást kezdeményez. A módosítás célja, hogy megtiltsák a melegszervezetek jelenlétét az iskolákban. Az ultrakonzervatív Lengyel Családok Ligáját vezető Giertychnek a homoszexualitásról vallott nézetei a múltban bírálatokat váltottak ki külföldön. Alig egy hónappal ezelőtt az Európai Parlament élesen bírálta vezető lengyel tisztségviselők “nemi irányultságon alapuló gyűlöletet és hátrányos megkülönböztetést szító” kijelentéseit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.