Nagyvilág

Irán: ismerje be iraki kudarcát az USA

Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter pénteken kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak "be kell ismernie iraki kudarcát" a Washington és Teherán között Irakról tartandó tárgyalásokon.

“Ha az amerikaiak beismerik iraki politikájuk kudarcát, ha komolyan akarnak javítani a jelenlegi helyzeten, és segítenek az iraki népnek és kormánynak a biztonság helyreállításában, akkor ezek a tárgyalások előrehaladást és reményt hozhatnak” – mondta Mottaki Teheránban újságírók előtt. Az Egyesült Államok, amely azzal vádolja az iszlám köztársaságot, hogy segíti többek között az iraki síita szélsőséges csoportokat, arra kéri majd Teheránt, hogy hozzon “különleges intézkedéseket” a helyzet stabilizálása érdekében.

A május 28-ra Bagdadba tervezett tárgyalásokon az amerikai felet Ryan Crocker, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete, az iránit pedig “egy tapasztalt nagykövet” képviseli majd – közölte Mottaki. A két fél megállapodott, hogy a tárgyalásokat kizárólag az iraki biztonságra korlátozza. Mottaki közölte: nem lesz szó arról a hét irániról, akiket az amerikai erők fogtak el az év elején az észak-iraki Erbílben.

Teherán szerint az elfogottak a leendő kurdisztáni iráni konzulátus diplomatái, míg az Egyesült Államok azzal gyanúsítja őket, hogy az iráni forradalmi gárda al-Kudsz hadosztályának tagjai. Mottaki kifejtette, hogy az iraki vezetőkhöz fordul az irániak szabadlábra helyezése érdekében.

Szerdán Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vezetője azt állította: az Irán és az Egyesült Államok közötti dialógus célja csupán annyi, hogy emlékeztessék az amerikaiakat “megszállói feladataikra”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik