Külföld

Markó az EU-hoz fordul az RMDSZ-esek meghurcoltatása miatt

admin
admin

2007. 05. 14. 12:50

Az Európai Unióhoz kíván fordulni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy tájékoztassa az európai intézményeket a szövetség politikusainak „meghurcoltatásáról" – írta hétfői számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ).

Markó Béla az RMDSZ színeit képviselő polgármesterek és helyi tanácsosok előtt sérelmezte, hogy a korrupcióellenes román ügyészség (DNA) több RMDSZ-tisztségviselő ellen bűnügyi eljárást kezdeményezett. Az a vád ellenük, hogy közpénzből etnikai és politikai alapon juttattak pénzt a magyar közösségeknek.

„Oda jutottunk, hogy azt kérik számon rajtunk, amire a választóinktól felhatalmazást kaptunk. Bűnnek számít az is, hogy küzdöttünk, lobbiztunk az erdélyi utak feljavításáért, a magyar települések segítéséért” – fakadt ki Markó Béla. Az elnök nem említette név szerint az érintett politikusokat, de – amint arról az ÚMSZ és a román sajtó is korábban hírt adott – Erdei Doloczki István képviselőre, Verestóy Attila szenátorra, Cseke Attila államtitkárra, Szabó István Szatmár megyei tanácselnökre és Riedl Rudolf Szatmár megyei alprefektusra gondolt.

Markó bejelentette: az RMDSZ tájékoztatni fogja az Európai Uniót, az európai intézményeket az esetekről. Kifejtette: bízni szeretne az igazságszolgáltatásban, de nem tartja véletlennek az ügyészség „bizarr” döntését, hogy éppen a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazási kampány idején indít eljárást RMDSZ-tisztségviselők ellen.

A lap Erdei Doloczki Istvántól megtudta: az illetékes ügyész arról tájékoztatta, hogy „valaki” panaszt emelt ellene, amiért etnikai és politikai alapon juttatott pénzt magyarok lakta településeknek. Az erdélyi Krónika ugyanakkor hétfői kommentárjában úgy látja: az RMDSZ a kampány és Basescu bosszúhadjáratának „járulékos áldozataiként” igyekszik bagatellizálni az említett bűnvádi eljárások érintetteit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.