Külföld

Megölték az egyik legfőbb tálib parancsnokot

admin
admin

2007. 05. 13. 11:06

Az afgán kormány vasárnapi bejelentése szerint Dél-Afganisztánban megölték az egyik legfőbb tálib parancsnokot, amit azonban a tálibok cáfolnak.

A belügyminisztérium közleménye szerint Dadulla mollát és fivérét egy Hilmend tartományban végrehajtott katonai hadművelet során ölték meg. A hírt Kandahár tartomány kormányzója is megerősítette, és újságíróknak elmondta, hogy Dadulla holtteste Kandahárban található. A tálib vezér halálának körülményeiről nem közölt részleteket, a Padzsvok afgán hírügynökség azonban úgy értesült, hogy Dadullát vasárnapra virradóra ölték meg a NATO-erők és afgán hadsereg közös katonai offenzívája során Szangin és Nahri Szarrádzs körzetében.

Később ugyancsak a Padzsvok számolt be arról, hogy a kandahári tartományi kormány épületében újságíróknak és helyi lakosoknak vasárnap megmutatták Dadulla holttestét. Az amerikai hírügynökség tudósítója szerint a Dadullával készült korábbi tv-interjúk és a tálibok propaganda-filmjei alapján hihetőnek látszik, hogy valóban az ő holttestét mutatták be. A NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) hihetőnek minősítette, de nem erősítette meg Dadulla halálhírét.

A tálibok szóvivője viszont “propagandának” nevezte a bejelentést. Zabizulla Mudzsahid egyben közölte, hogy bemutatnak a sajtónak egy hangfelvételt, amely a közelmúltban készült Dadullával, akit a dél-afganisztáni katonai hadműveletek parancsnokának tekintették. A féllábú, brutalitásáról ismert vezérről az a hír járta, hogy közeli kapcsolatban van a tálibok legfőbb, szökésben lévő vezetőjével, Omar mollával. Dadulla emberei tartották márciusban két hétig fogságban Daniele Mastrogiacomo olasz újságírót, akit március 19-én végül öt tálib szabadon bocsátása ellenében engedtek el.

Az afgán hatóságok azzal is vádolták Dadullát, hogy 2003-ban ő adott parancsot a Nemzetközi Vöröskereszt svájci képviselőjének megölésére. 2006-ban ismét hallatott magáról, amikor 100 kiló aranyat ígért annak, aki megöli a nagy vihart kiváltott Mohamed-karikatúrák szerzőit. Halálhírét már többször bejelentették, de a tálibok mindig cáfolták. Dadulla legutóbb április 25-én jelent meg, az al-Dzsazíra arab hirtv-nek adott interjúban arról beszélt, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat vezetője él, és ő állt a februári bagrami amerikai katonai bázis elleni támadás mögött, amelyet Dick Cheney amerikai alelnök látogatása idején hajtottak végre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.