Külföld

Távozik az afgán külügyminiszter

admin
admin

2007. 05. 12. 15:06

Rangin Dadfar Szpanta külügyminisztert azért menesztették, mert nem készítette elő az Iránból hazaküldött afgánok fogadását.

A kabuli törvényhozás nagy többséggel határozott úgy, hogy Rangin Dadfar Szpantának távoznia kell posztjáról. A tárcavezetőnek azt vetették a szemére, hogy nem kezelte megfelelően az Iránból tömegesen kiebrudalt afgán menekültek ügyét. Ugyanezzel a kérdéssel összefüggésben határozott két napja az afgán parlament az afgán kormány menekültügyek vitelével megbízott miniszterének menesztéséről.


Irán – Afganisztán nyugati szomszédja – márciusban kezdte meg a területére menekült több tízezer afgán visszaküldését hazájukba. A teheráni belügyminisztérium előzőleg közölte: az iráni területen tartózkodó több mint 30 ezer külföldinek április végéig el kell hagynia az országot; az iszlám köztársaság egyszersmind egymillió afgán bevándorló kiutasítására készül. Kabul kérte Teherántól, hogy függessze föl a visszatoloncolásokat, mert képtelen megfelelően letelepíteni a visszaérkezőket.


Sikeres csapás a tálibokra


Afgán biztonsági forrásból közben szombaton azt közölték, a nyugati és az afgán csapatoknak egyhetes harc árán sikerült kiszorítaniuk a vallási fanatikus tálibokat a Hilmend tartománybeli Naheri Szaradzs körzetből a déli országrészben; a harcokban a tájékoztatás szerint 70 tálib fegyveressel végeztek, köztük öt parancsnokkal, a szövetséges erők és az afgán alakulatok nem szenvedtek veszteségeket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.