Nagyvilág

Merkel az EU-alkotmányért

Júniusban legalább az EU-alkotmányos szerződés lényegéről, s az elfogadás menetrendjéről szeretne megállapodást kötni Angela Merkel német kancellár, az EU soros elnöke. Úgy véli, Európát, az uniót, igazából ez teheti újra cselekvőképessé.

Angela Merkel német kancellár, az EU soros elnöke a közös felelősségvállalásra hivatkozva szombaton a sintrai európai uniós minicsúcson felszólította kollégáit, hogy a júniusban esedékes, következő EU-csúcstalálkozón állapodjanak meg egy új alkotmányos szerződés lényegében, amely cselekvőképessé teszi Európát.


A német kancellár egyúttal szorgalmazta a szerződés elfogadásához és ratifikálásához – még a 2009-es európai parlamenti választások előtt – elvezető menetrend rögzítését is. “A mi érdekünk és a mi felelősségünk, hogy lehetővé tegyük Európa számára a cselekvést azokkal a kihívásokkal szemben, amelyekkel találkozunk. Biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog nekünk, ha egységesek maradunk, ha együtt dolgozunk” – fejtegette Merkel tárgyalópartnereinek, José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, az elnökséget a következő két félévben ellátó országok miniszterelnökének, José Sócrates portugál és Janez Jansa szlovén kormányfőnek, valamint Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Parlament elnökének.


“Tökéletesen biztos vagyok abban, hogy Németország egyedül nem tud megoldást találni ezekre a problémákra” – magyarázta Merkel, aki szeretné elérni, hogy a 27 tagállam a június 21-én és 22-én Brüsszelben megrendezésre kerülő csúcstalálkozón ne csak egy új alkotmányos szerződés lényegéről, de az elfogadásához és ratifikálásához vezető menetrendről is egyezségre jusson.


“Nem mini- vagy maxiszerződésről van szó, hanem egy olyan szerződésről, amely képessé teszi Európát a cselekvésre”, összhangba állítva a globalizációt a mi értékeinkkel – mondta Barroso, hozzátéve, hogy a kezdeményezésére összehívott találkozón folytatott vitákat alapvetően az intézményi kérdéskörnek szentelték.


Portugália felhatalmazást kér


Az Európai Unió soros elnökségét július 1-én átvevő Portugália jelezte: csak akkor folytatja az EU-alkotmányról szóló tanácskozásokat, ha a berlini kormány még a német elnökség lejárta előtt kijelöl egy világos irányvonalat a 27 tagállamtól kapott pontos felhatalmazás alapján.


A német EU-elnökség mostanáig nem terjesztett elő javaslatot a 2005-ös francia és a holland elutasítás után zátonyra futott alkotmányos szerződés új szövegváltozatára vonatkozóan. Portugáliára hárulhat a feladat, hogy elnöksége idején összehívjon egy kormányközi konferenciát az új szöveg megtárgyalására. Lisszabon, amely határidős okok miatt nem ratifikálta az EU-alkotmányt, amellett száll síkra, hogy az eredeti szövegből lehetőség szerint minél nagyobb rész átkerüljön az új szerződésbe.


Portugál kormánykörökből származó értesülések szerint Sócrates miniszterelnök a 27 EU-tagállam “pontos felhatalmazását” kérte Merkel kancellártól ahhoz, hogy Lisszabon elnöksége idején folytassa az alkotmányos szerződésről szóló tanácskozásokat.
A kötetlen sintrai találkozón sem konkrét döntések, sem zárónyilatkozat nem született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik