Nagyvilág

Geremek képviselő maradhat

Bronislaw Geremek volt lengyel külügyminiszter megtarthatja európai parlamenti képviselői mandátumát, miután az alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította az új átvilágítási törvényt

“Egy közvetlen választáson megválasztott képviselő nem veszítheti el amiatt a mandátumát”, hogy megtagadja nyilatkozat kitöltését arról, együttműködött-e az egykori kommunista titkosszolgálattal” – mondta újságíróknak Jerzy Stepien, az alkotmánybíróság elnöke.


Bronislaw Geremek, a Szolidaritás szakszervezet egyik alapítója, akit 2004-ben választottak meg az Európai Parlament képviselőjévé, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) konzervatív párt kezdeményezésére született “kommunistátlanítási” törvény március 15-i hatályba lépése után kijelentette: nem hajlandó újabb nyilatkozatot tenni arról, együttműködött-e annak idején a kommunista titkosszolgálatokkal, mert véleménye szerint a jogszabály demokratikus alapjogokat sért.


Az alkotmánybírósági döntés után Geremek a TVN24 televíziónak nyilatkozva kijelentette: “A bíróság megerősítette, hogy Lengyelország jogállam maradt”.


Kaczynski fenyegetőzik


Lech Kaczynski elnöknek azonban mindez nem szegte kedvét. “A kommunistátlanítás kérdése még nincs lezárva Lengyelországban” – jelentette ki szombaton, nyomban hozzátéve, hogy az ügynek folytatása lesz.


Kaczynski elnök még az alkotmánybíróság döntésének kihirdetése előtt azzal fenyegetőzött, hogy a törvény elbukása esetén “teljesen megnyittatja a levéltárakat”, ennek következménye pedig egy még “brutálisabb” jogszabály lesz.


A liberális ellenzék támogatja az archívumok megnyitását azzal a feltétellel, hogy a kényes adatokat, úgymint az emberek magánéletére vonatkozó részleteket, nem teszik hozzáférhetővé.


A jogszabály utólagos normakontrollját kérő szociáldemokrata párt, a Baloldali Demokratikus Szövetség, amely saját kifogásainak nagy részét látja igazolva az alkotmánybíróság határozatában, a korábbi, 1997-es átvilágítási törvényt tartja jó megoldásnak, amit elsősorban a bírákra és politikai tisztségek viselőire alkalmaztak.


Támadás az alkotmánybíróság ellen


Az ellenzék győzelme azért is váltott ki nagy visszhangot, mert a Kaczynski-fivérek a héten mindent megpróbáltak, hogy az elfogultság gyanújába keverjék az alkotmánybíróságot és igyekeztek megakadályozni, hogy a testület május 15-e, a törvényben foglalt szankciók hatályba lépése előtt meghozza döntését.


A jogszabály szerint tucatnyi foglalkozás képviselőinek – mintegy 700 ezer embernek – kellett volna tisztségük elvesztésének terhe mellett nyilatkozniuk az említett határidő előtt arról, hogy együttműködtek-e az 1989-ben összeomlott kommunista rezsim állambiztonsági szolgálatával. Az alkotmánybíróság elleni támadások növelték annak tekintélyét a lengyel társadalomban, a Gazeta Wyborczában szombaton közzétett felmérés szerint a lakosság 80 százaléka bízik az taláros testületben.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik