Külföld

Lecsukták a Bush-Blair találkozóról szivárogtató köztisztviselőt

admin
admin

2007. 05. 10. 13:43

Hat hónapos börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön Nagy-Britanniában egy brit köztisztviselőt, mert kiszivárogtatott egy bizalmas feljegyzést Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök 2004. áprilisi találkozójáról.

Az akkoriban a brit kormányzat kommunikációs központjában dolgozó, most 50 éves David Keogh által nyilvánosságra hozott, „szigorúan bizalmas” megjelölésű összefoglalóból – a washingtoni Fehér Házban tartott Bush–Blair-megbeszélésen elhangzottakból készült ötoldalas leiratból – kiviláglott: Bush elnök „katonai akciót” akart az al-Dzsazíra katari hírtévé ellen. A tévét az Egyesült Államok az iraki felkelés szításával vádolta, és Oszama bin Laden al-Kaida-vezér szócsövének tartotta. Blair azonban azt mondta Bushnak, hogy ez „komoly problémákat okozna”.

Az ügyben eljáró bíró többek között azzal indokolta az ítéletet – amelyben a szabadságvesztésen felül ötezer font pénzbüntetésre és a 35 ezer fontra rúgó eljárási költségek megtérítésére is kötelezte Keogh-ot –, hogy a vádlott „nemtörődöm és felelőtlen” tette „brit polgárok életébe kerülhetett volna”.

Keogh bűntársát, Leo O’Connort – a brit Munkáspárt egy parlamenti képviselőjének munkatársát –, akinek Keogh 2004 májusában átadta a szóban forgó iratot, szintén elítélték; három hónapos börtönbüntetést kapott.

A feljegyzés tartalmát nem fedték fel a három hétig tartó perben. Magas beosztású brit kormányzati illetékesek azt mondták, a leirat „különlegesen kényes”, utalást tartalmaz többek között az MI6 brit titkosszolgálat iraki műveleteire is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.