Nagyvilág

Bayrou új pártot alapít

A francia elnökválasztáson elszenvedett veresége után Francois Bayrou, az UDF centrumpárt vezetője bejelentette csütörtökön, hogy Demokratikus Mozgalom néven új szervezetet alapít, amely indulni fog a június 10-re kitűzött parlamenti választásokon.

Párizsi bejelentése szerint az új mozgalom „független, nyitott” szervezet lesz. Noha hivatalos alapító kongresszusát csak ősszel tartják meg, a nyári parlamenti választásokon már indulni szándékozik.


Bayrou közölte, hogy a mozgalom alapításának célja, hogy a vezetése alatt álló demokratikus erők sikeresebben ellenállhassanak Nicolas Sarkozy megválasztott, leendő elnök politikájának, mert – mint mondta – “Franciaországnak szüksége van erre az ellenállásra”.


Kijelentette: hiteltelennek tartja Sarkozy ígéretét, amely szerint a konfrontáció helyett a kompromisszumokra fogja helyezni a súlyt elnöki tevékenységében. Leszögezte ugyanakkor, hogy a szocialistákkal nem kíván szövetségre lépni az új szervezet. Bayrou 6,8 millió szavazatot, a leadott voksok 18,57 százalékát szerezte meg az elnökválasztás első fordulójában, és ezzel az eredménnyel nem jutott be a második fordulóba.


Sarkozy május 16-án délután veszi át az elnöki tisztséget Chiractól. A sajtó szerint Dominique de Villepin kormányfő még aznap benyújtja lemondását, és az új államfő feltehetően Francois Fillont nevezi ki miniszterelnökké.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik