Külföld

XVI. Benedekkel találkozott Hatami volt iráni elnök

admin
admin

2007. 05. 04. 17:11

XVI. Benedek pápa magánaudiencián fogadta pénteken Mohammed Hatami volt iráni elnököt a Vatikánban annak reményében, hogy a találkozó enyhítheti a katolikus egyház és a muszlimok közti feszültséget.

A Vatikán közleménye szerint a félórás megbeszélésen a felek a kultúrák közötti őszinte párbeszéd fontosságát hangsúlyozták a mai időkre jellemző súlyos konfliktusok rendezése érdekében. A tárgyaláson szót ejtettek az iráni keresztény közösség helyzetéről, a Közel-Keletről és a sarm-es-sejki Irak-konferenciához hasonló nemzetközi kezdeményezések szükségességéről.

Közvetlenül a találkozó előtt Hatami egy vallási párbeszédről rendezett konferencián kijelentette, hogy a muszlimok és keresztények viszonyában “nagyon mélyek a sebek”, amelyek “nehezen gyógyulnak”. “Nem elegendő egy találkozó a katolikus egyházfővel ahhoz, hogy ezek a sebek begyógyuljanak, de legalább közös lépéseket teszünk ennek irányába” – mondta Hatami, ak 1997 és 2005 között volt államfő.

A muszlim világban nagy felháborodást keltett a katolikus egyházfő tavaly őszi regensburgi beszéde, amelyben egy 14. századi bizánci császár lesújtó véleményét idézte az iszlámról. A felháborodás hatására XVI. Benedek utóbb bocsánatot kért a beszédében elhangzottakért.

Hatami vatikáni látogatását eredetileg tavaly októberre tervezték, ám az egykori államfő a regensburgi beszéd miatt lemondta az utazást. Hatami iráni elnökként, 1999-ben már járt a Vatikánban, akkor II. János Pál pápa fogadta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.