Külföld

Repülőgép-eltérítési kísérlet Havannában

admin
admin

2007. 05. 04. 06:48

Két kubai katonaszökevény, aki megpróbált eltéríteni csütörtökön egy Boeing 737-es repülőgépet a havannai repülőtéren, megölte egyik túszát, egy katonatisztet - közölte a kubai kormány. Az elkövetőket a rendőrök őrizetbe vették.

“Május 3-án hajnalban két személyt fogtak el, aki megpróbált eltéríteni egy utasszállító repülőgépet, hogy az Egyesült Államokba utazzon” – áll a kubai belügyminisztérium által kiadott közleményben.


A dokumentum szerint a katonák hatalmukba kerítettek egy városi autóbuszt és több utast túszul ejtettek, majd a havannai repülőtér 2. termináljához hajtottak, ahonnan az Egyesült Államokba tartó járatok indulnak. A repülőgép fedélzetén megölték az egyik túszt, a hadsereg alezredesét, aki fegyvertelen volt, de “hősiesen megpróbálta megakadályozni a terrorcselekményt”.


Szemtanúk elmondása szerint a repülőtéren lövések zaja hallatszott, miután az AK-47 rohamkarabélyokkal és 700 tölténnyel felfegyverzett katonaszökevények az autóbusszal megérkeztek a repülőtérre, ahol a Santiago de Cubából érkezett Boeinget akarták a hatalmukba keríteni.



A Miamiba induló charterjáratra három kubai katona akart felszállni. (fotó: MTI/EPA)


Egy nevének elhallgatását kérő repülőtéri illetékes szerint az utasok már elhagyták a gépet, a legénység pedig az első fedélzeti nyíláson menekült el a gépről, amikor a gépeltérítők hatalmukba kerítették a Boeingot. Egy diplomáciai forrás szerint a rendőrök megostromolták a gépet.


A hivatalos közlemény szerint a “két elfogott bűnöző” fiatal sorkatona, akik április 29-én szöktek meg fegyveresen managuai támaszpontjukról, miután megöltek egy őrt, egy másik katonát pedig megsebesítettek. Egy harmadik katonaszökevény társuk, akit még korábban elfogtak, közölte a hatóságokkal, hogy illegálisan távozni akartak az országból.


Legutóbb 2003-ban egy kubai férfi kézigránátokkal felfegyverezve térített el egy Antonov 24-es gépet a fedélzetén 31 emberrel. Floridába érkezésekor az amerikai hatóságok előállították.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.