Nagyvilág

Ismét voltak civil áldozatai az afganisztáni légitámadásoknak

Amerikai légitámadásnak áldozatul esett újabb civilek halálát jelentette be pénteken egy afgán tisztségviselő, egy amerikai illetékes pedig vizsgálat megindítását jelentette be a civil áldozatokkal kapcsolatban.

Dzsanan Gulzai, Kandahár tartomány parlamentjének egyik képviselője közölte, hogy tálib harcosokat üldöző amerikai harci gépek általi kedd esti bombázásban meghalt 13 polgári személy Szpin-Boldak város közelében. Velük 70-re nőt a héten koalíciós támadásban meghalt civilek száma – tette hozzá.

Az amerikai erők szóvivőjének egyelőre nem volt információja az esetről. Az amerikai haderő vizsgálatot indított azoknak az információknak a tisztázására, amelyek szerint a a tálibokkal vívott harcokban mintegy ötven polgári személy vesztette életét Afganisztánban – közölte csütörtökön Perry Wiggins, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagja még az alacsonyabb áldozatszám ismeretében.

Afgán vezetők és az ENSZ közlése szerint a hétvégén Herát tartomány Sindand járásában vívott harcok során halt meg a mintegy ötven civil. A Pentagon szerdán még azt közölte, hogy nem indítanak hivatalos vizsgálatot, csütörtökön azonban Wiggins bejelentette, hogy Daniel McNeil, a NATO afganisztáni erőinek parancsnoka vizsgálatot indított a vádak tisztázására.

Az amerikai légierő támogatásával vívott harcoknak 136 tálib áldozata volt – közölte hétfőn az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció közleményében. Hamid Karzai afgán elnök szerdán kijelentette, hogy „elfogadhatatlan szintet” ért el a polgári személyek halála, és az afgánok türelme fogytán van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik