Nagyvilág

Visszaszerezte pártja támogatását az izraeli kormányfő

Néhány órával azután, hogy saját külügyminisztere is lemondásra szolította fel, váratlanul visszaszerezte pártja és frakciója támogatását Ehud Olmert izraeli miniszterelnök.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szerdán megszerezte pártja parlamenti frakciójának támogatását ahhoz, hogy továbbra is ő töltse be a kormányfői tisztet. Ezt Simon Peresz miniszterelnök-helyettes jelentette be a frakció három órán át tartott ülése után. “A miniszterelnök példa nélkül álló támogatást élvezett” – mondta. Egyelőre nem tudni, szavazást is tartottak-e, azután, hogy a frakció vezetője távozott posztjáról, tiltakozásul az ellen, hogy nem tudta rávenni Olmertet a lemondásra. “A miniszterelnökkel közöltem, a legjobb lenne, ha lemondana” – mondta korábban újságíróknak Cipi Livni külügyminiszter – egyben miniszterelnök-helyettes.

Livni kijelentette, hogy átvenné a centrista Kadima párt vezetését. Livni eddig a legmagasabb rangú tisztségviselő, aki Olmert lemondását sürgeti a múlt évi libanoni háborúban elkövetett súlyos hibákról készült jelentés nyomán.

A hétfőn nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmény szerint a miniszterelnököt felelősség terheli a libanoni háborúban elkövetett hibákért. “A legapróbb részletekbe menően meg kívánom valósítani a jelentésben foglalt ajánlásokat” – idézte ezután Olmert szóvivője főnöke reagálását a lemondásra vonatkozó felszólításra.

Avigdor Jicháki, az izraeli parlament egyik legbefolyásosabb törvényhozója, a Kadima frakcióvezetője a nap folyamán kijelentette: Olmert elvesztette pártja és a nemzet bizalmát. Miután azonban Olmert nem volt hajlandó lemondani, tiltakozásul Jicháki tette ezt meg: a 29 tagú Kadima-frakció ülésén bejelentette, hogy távozik frakcióvezetői tisztségéből. Helyére Cahi Hanegbi képviselő kerül. Meír Sitrít kabinetminiszter ellenben úgy vélekedett, hogy ha Olmert lemondana, a Kadima óhatatlanul széthullana.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik