Külföld

Bush megvétózta az iraki kivonulást

admin
admin

2007. 05. 02. 07:05

George Bush a Fehér Házban az iraki csapatkivonást elrendelő törvénytervezetre vétót jelentette be, amelyhez elnöksége során második alkalommal folyamodott.

“A kivonás határidejét kijelölni egyenlő a vereség határidejének kijelölésével” – mondta a hírtelevíziók által élőben közvetített beszédében Bush nem sokkal azután, hogy visszatért Washingtonba a floridai MacDill légi bázisról, a középső parancsnokság központjából, ahonnan az iraki és a közel-keleti műveleteket irányítják.

A washingtoni kongresszus a múlt héten szavazta meg az iraki és afganisztáni hadműveletek folytatásához szükséges pótköltségvetést. A 124 milliárd dolláros tervezetbe a demokraták kezdeményezésére bekerült, hogy a kormánynak idén október 1-ig meg kell kezdeni a csapatkivonást Irakból és 2008. március 31-ig be kell fejezni.

Bush vétója bizonyos volt, az elnök ugyanis előre jelezte, hogy nem ír alá semmilyen törvényt, amely menetrendet jelöl ki a kivonásra. Az elnök kedden Floridában megismételte korábbi álláspontját: az idő előtti csapatkivonás csak az al-Kaida terrorszervezetet segítené, amely új tagokat toborozhatna, új forrásokhoz juthatna és azt hihetné, hogy tetszés szerint csapást mérhet a szabad nemzetekre.

A Demokrata Párt kongresszusi vezetői kedden írták alá és küldték el az elnöknek a törvénytervezetet, éppen négy évvel az után a nap után, amikor George Bush 2003-ban bejelentette a főbb iraki harci műveletek befejezését.

Mivel a demokraták nem rendelkeznek az elnöki vétó leküzdéséhez kétharmados többséggel – a republikánusok közül csak négyen támogatták a kongresszusban a kivonást előíró törvénytervezetet – a következő lépés valószínűleg egy kompromisszumos hadi költségvetési tervezet lesz, amelyből már kimarad a kivonási menetrend, de különböző, elsősorban az iraki kormány által teljesítendő feltételekhez kötik a finanszírozást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.