Nagyvilág

Az izraeli főügyésznél van Olmert ügye

Az izraeli főszámvevő vasárnap felkérte az ország főügyészét, hogy folytassa az Ehud Olmert miniszterelnökkel szemben a politikus egy három évvel ezelőtti házvásárlása ügyében megkezdett vizsgálatot.

Misa Lindenstraussz azért vizsgálja a 2004-es adásvételt, mert a vevők – Olmert és felesége, akit a főszámvevő az ügyészségre továbbított iratokban szintén megnevezett – 1,2 millió dollárért, vagyis jóval a piaci ár alatt, becslések szerint 330-480 ezer dollárral olcsóbban jutottak hozzá a jeruzsálemi házhoz.

Lindenstraussz azért továbbított a főügyésznek az ügy iratait, mert Olmert – aki vasárnap egy hivatali munkatársán keresztül tagadta, hogy bármilyen szabályt megszegett volna – nem méltatta válaszra a január végén neki elküldött főszámvevői iratokat.

Az ügy további sorsáról – egy esetleges büntetőeljárás megindításáról – a főügyész dönt. A főügyész utasítására már folyik egy eljárás az izraeli kormányfő ellen: illegális befolyásolással vádolják az izraeli Leumi bank magánkézbe adásával kapcsolatban. A gyanú szerint Olmert 2005 novemberében pénzügyminiszterként a bank privatizációjára kiírt pályázat feltételeit úgy alakította, hogy azok előnyösek legyenek üzletember barátai számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik