Külföld

Belgiumban is toboroznak a terrorszervezetek

admin
admin

2007. 04. 27. 13:18

A belga titkosszolgálatoknak sikerült azonosítaniuk "egy bizonyos számú" belga állampolgárt, akik az iraki terrorista hálózatok tagjaivá váltak - közli pénteki számában a Le Soir című brüsszeli napilap, amely szerint az illetők akár öngyilkos merényletekre is készen állnak.

A lap nem írja meg, hogy pontosan hány személyről van szó. Ugyanakkor hozzáteszi: a titkosszolgálatok leginkább attól tartanak, hogy ezek az emberek – mihelyt “kiképezték” őket Irakban – visszatérnek Európába, Belgiumba, s itt a jövőbeni terrorakciókat támogató hálózatokat hoznak létre.

Mindeddig egyetlen belgáról tudni, aki öngyilkos merényletet hajtott végre Irakban, mégpedig egy nőről. Muriel Degauqu másfél éve, 2005 novemberében robbantotta fel magát, s akciója hat halálos áldozatot követelt. Az amerikai erők a nő holtteste mellett megtalálták belga útlevelét, s ennek alapján azonosították őt. A merénylő Belgiumban született, s itt is házasodott össze egy észak-afrikai férfival, aki az iszlám radikális változatát vallotta. A nő áttért férje vallására, s ez utóbbi megszervezte útjukat Irakig.

Az elmúlt 25 évben az összes öngyilkos terrorakció mintegy 10 százalékát hajtották végre a gyengébb nem képviselői, de ők eddig szinte kizárólag közel-keletiek, vagy délkelet-ázsiaiak voltak. Degauque esete volt az első, hogy bizonyítottan európai nő vállalt szerepet ilyen bűncselekményben Irakban. Mindenesetre egy belga rádióadó szerint a titkosszolgálatok már felfigyeltek arra a jelenségre, hogy Európában egyre nagyobb a nők részvétele az iszlám terrorhálózatokban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.