Nagyvilág

Szekeres az amerikai védelmi miniszterrel találkozott

Robert Gates amerikai védelmi miniszter Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel folytatott csütörtöki tárgyalásain nagyra értékelte a magyar honvédség reformját és a magyar katonák nemzetközi szerepvállalását.

Szekeres Imre Kelet-Közép-Európából az első védelmi miniszter, akit Gates fogadott. A 45 perces megbeszélésről Szekeres Imre tájékozatta az MTI-t. Gates egyebek között szükségesnek mondta, hogy “egyfajta koordináció” valósuljon meg a NATO és az Európai Unió között; az amerikai védelmi miniszter szerint erre a feladatra valamelyik európai politikus kaphatna megbízást.

Gates nagyra értékelte, hogy Magyarország vállalta Afganisztánban, Baglán tartományban két évre egy újjáépítési program feladatát, illetve a megbízatás tervezett folytatását. Üdvözölte, hogy Magyarország kész más feladatot is vállalni az afganisztáni béketeremtésben.

Szekeres kifejtette, hogy Magyarország kész együttműködni a kabuli repülőtér működtetésében, esetleg rendőri erők, katonák kiképzésében. A két miniszter egyetértett abban, hogy nagyobb összhangot kell teremteni a katonai és civil programok között.

Irak kapcsán Gates elismeréssel szólt arról, hogy a magyar honvédség nagyon magas szintű katonai feladat elvégzését – nevezetesen a NATO keretein belül a kiképzés szervezését, ellenőrzését és irányítását – vállalja. Az amerikai védelmi miniszter méltatta a magyar katonák teljesítményét, amelyről részletes információi voltak.

A nyugat-balkáni helyzetet illetően Gates kifejtette: az Egyesült Államok azt támogatja, hogy az Ahtisaari-terv alapján rendeződjön Koszovó státusa. Szekeres Imre felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia számára is lehetőséget kell nyújtani a gazdasági, politikai és katonai integrációra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik